Intézmények: |
Sikkasztási vád egy fideszes politikus ellen
Szervezeti pénzt fialtatott a tatabányai fideszes
Sikkasztással gyanúsítja az ügyészség Bereznai Csabát, a tatabányai közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetőjét.
Fidesz: Bereznai Csaba a rágalmak miatt jogi lépéseket tesz
Bereznai Csaba, a tatabányai közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője haladéktalanul jogi lépéseket tesz az őt ért rágalmak miatt - közölte a Fidesz helyi szervezete a sikkasztással gyanúsított politikus ügye kapcsán.
Naphegyi adogatások
Valamikor Nyárshegynek hívták. A török idők végén a legendák szerint árulót húztak itt karóba. Kétszáz évvel később már Fadrusz János gyúrta a hegyen az agyagot műtermében, s Kaffka Margit is a környékbeli villák egyikében írta regényeit.
Fideszes „Zuschlag-ügy” Komárom megyében?
Sikkasztással gyanúsítja az ügyészség a Fidesz tatabányai frakcióvezetőjét – az ügy kísértetiesen hasonlít Zuschlag János volt MSZP-s képviselő botrányához: a gyanú szerint Bereznai Csaba a civil szervezetek programjaihoz kapott pályázati támogatásokat részben feltehetően a saját, illetve a helyi Fidesz céljaira költötte.
Fideszes „Zuschlag-ügy” Komárom megyében?
Sikkasztással gyanúsítja az ügyészség a Fidesz tatabányai frakcióvezetőjét – az ügy kísértetiesen hasonlít Zuschlag János volt MSZP-s képviselő botrányához: a gyanú szerint Bereznai Csaba a civil szervezetek programjaihoz kapott pályázati támogatásokat részben feltehetően a saját, illetve a helyi Fidesz céljaira költötte.
Szekszárdon is Mahír Cityposter
Kedvező áron, pályáztatás és előzetes bizottsági jóváhagyás nélkül adta bérbe Szekszárd város fideszes vezetése a jobboldali többségű képviselő-testület döntésével az ellenzékhez kötődő Mahír Cityposter Kft.-nek a város hirdetőfelületeit – tudta meg lapunk.
Sikkasztással gyanúsítanak egy fideszes politikust
A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le annak a tatabányai fideszes politikusnak az ügyét, akit sikkasztással gyanúsítanak. A nyomozók szerint a helyi képviselő a Majki Népfőiskolai Társaság számlájáról utalva kötött magának életbiztosítást.
Itt a fideszes Zuschlag-botrány?
Fél éve nyomoz a megyei rendőrség a tatabányai "Zuschlag-ügyben". Egy helyi fideszes politikus eljárása kísértetisesen hasonlít a volt MSZP-s képviselő pénzlenyúlási technikáihoz...
A fideszesek a Mahír Cityposterrel hirdetnek
Miközben Nyíregyházán a helyi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője azzal vádolta meg a város szocialista vezetőit, hogy közbeszerzés nélkül, titokban adták át a közterületi reklámhelyeket a baloldali kötődésű ESMA Kft.-nek, Budapesten az effajta megbízást a Vár, a Hegyvidék és Óbuda önkormányzata után a II. kerületben is a Mahír Cityposter Kft. nyerte el.