language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [67]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Épp azért minősítették le Szijj László cégét, mert az állam emlőjén hízik

Pusztán az visszafogta az útépítésben jeleskedő Duna Aszfalt vállalati kötvényeinek minősítését, hogy bizonytalanná vált, megkapja-e Magyarország az európai uniós támogatásokat.

Szinte családi vállalkozásban üzemeltetik az autópályákat a következő 35 évben

Mészáros Lőrinc, Szíjj László, rokonaik és üzletfeleik magánszáma lesz a sztrádakoncesszió működtetése.

Az ország halad a félsivatagosodás útján, de Mészárosnak azért jut pár vizes projekt

Javában tart az aratás, de az már most látszik, hogy a keleti megyékben fele-harmada hozamokkal fejeződhet be a munka. Az öntözési fejlesztések késlekedése már most megbosszulja magát. Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek a megbízásai az ország számára cseppek a tengerben.

Az igazi visszapattanás: jól járt a tavalyi válságévvel az Orbán és a Mészáros család

Összességében ismét tízmilliárdokkal gazdagodott Orbán Viktor közvetlen környezete: családtagjai, barátai, illetve azok rokonai és üzlettársai. A koronavírus-járvány második évében szépen fialtak a NER kedvezményezettjeinek érdekeltségei.

Kiderült, ki kezelheti 2057-ig a magyar autópályákat, és nem lepődtünk meg

Kihirdették a nemzeti autópálya-koncesszió közbeszerzésének eredményeit, jól ismert nevek szerepelnek a győztes koncesszióban és az alvállalkozók listáján is.

Idehaza extraprofitot, külföldön csak veszteséget termel a kormány kedvenc útépítő cége

Próbál külföldön terjeszkedni a Duna Aszfalt, de az eredmények egyelőre nem említhetőek egy lapon az idehaza elért kiemelkedő növekedéssel és profitrátával.

HVG Top 500: osztalékleltár – ilyen az, amikor az oligarchák szerények

Még a NER-oligarchák is megszeppentek kissé a járvány első évében: profitjuk nagyobb részét hagyták benn a cégeikben, és kevesebbet vettek fel belőle osztalékként, mint korábban. De azért persze nem csak maradt, jutott is. HVG Top 500, 6. rész.

A fülkeforradalom felfalja sajátjait: bevált receptek alapján viszik Fidesz-közeliek cégeit is

Fidesz-barát vállalkozások kezdenek még nagyobb kormányközeli üzletemberek felvásárlásának tárgyává válni. Noha a kleptokrácia működése látens, elterjedése olyan széles körű, hogy létezését már a nyilvánosság előtt is tényként kezelik.

Már a Duna Aszfaltnál is a NER második generációja elé terítik a vörös szőnyeget

Sorra kerül be a Duna Aszfalt-cégcsoport vállalatainak vezetőségébe a tulajdonos, Szíjj László lánya, Polyák-Szíjj Zsuzsanna. Az egy hónapja, újonnan gründolt Duna Aszfalt Vállalkozási, a Duna Aszfalt Projekt és a Duna Aszfalt Építő Zrt. igazgatóságában is tag lett a 38 éves üzletasszony, aki a csoport központi cégében már egy évvel ezelőtt megjelent.

Déli körvasút: Mészáros Lőrinc bemutatja, mekkora túlárazással dolgoznak a kormánykedvencek

Hamarosan megindulhat a fővároson belüli vasúti pályák attraktív városi gyorsvasúttá fejlesztése. A beruházás fontos és különleges, de nem látni, miért kerül az agglomerációs vasúti stratégiában egy éve belőtt összeg háromszorosába.
Találatok: [67]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>