language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

OLAF-vizsgálat highlight_off

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

NER-betonba öntve: Kiszolgáltatottak az ellenzéki városvezetők

Kevés olyan cég van a piacon, amely ne lenne bekötve a Fideszhez és el mer indulni közbeszerzési pályázaton.

Szálak a semmibe

Sem az előző, sem a jelenlegi politikai garnitúrának és gazdasági holdudvaraiknak nem fűződik érdekük a 4-es metróberuházás szabálytalanságainak feltárásához. Régi szereplők tűnnek föl új mezben, új politikai kötődések szülnek új mentességeket.

Strabag Demokraták Szövetsége: így nőtt össze a Fidesz a korábbi főmumus osztrák óriáscéggel

A sógorok lobbistája, Aczél Zoltán együtt ült be fontos testületekbe a Nemzeti Együttműködés Rendszere egyik oszlopával, Nyerges Zsolttal. A 2010 előtti kartellbotrányokban, BKV-ügyletekben megégett Strabag-kört egy percre sem küldte büntibe a jobboldali hatalom: a társaság továbbra is hasíthat az állami tendereken – és közben példamutató lelkesedéssel támogatja a miniszterelnök kedvenc sportját, a focit. Egy Aczél apja által jegyzett bécsi érdekeltség nemrég már a „magyar királyi építő”, azaz a Duna Aszfalt tulajdonostársaként alapíthatott horvátországi céget. Ám még ez is csak előjátéka volt a mostani cikkünk apropóját jelentő közös budapesti Mérföldkő-vállalkozásnak. A Válasz megmutatja, hogyan nőtt össze, amiről tíz éve még senki sem hitte volna, hogy összetartozik.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.

Földön, vízen, levegőben megy a hunga-bunga, de az Orbán-kormány nem akar tudni róla

Úgy tűnik, Orbán Viktorra és az állami vezetőkre nem vonatkoznak a törvényben rögzített összeférhetetlenségi és korrupcióellenes szabályok.

Elapadhatnak Mészáros Lőrinc pénzforrásai?

Csak néhány hete jelent meg a felhívás összesen 420 milliárd forintnyi szennyvízberuházásra, az Európai Bizottság máris a közbeszerzési eljárás leállítását kérte. Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (Olaf) is érkezett már bejelentés a megatenderrel kapcsolatban, amely szerint az állami megrendeléssel a legnagyobb piaci szereplőket – mint a mélyépítésben nehézsúlyúnak számító Duna Aszfalt Kft., a Mészáros és Mészáros Kft. vagy a Békés Drén Kft. – stafíroznák ki a következő négy évre- írja az MTI. Jaj. mit nem írok már, az MTI nem ad ki ilyeneket, ott azt írják, hogy Lázár szerint Magyarország jövője a tét a kvótareferendumon, a fentieket a Világgazdaság tette közkinccsé.
Találatok: [6]  Oldalak:   1