language

Helyek:

Európa highlight_off

Személyek:

Hernádi Zsolt highlight_off

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt Tamás (Tarján, 1960. november 30. –) magyar üzletember, 2001 óta a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

2011-ben ügyészségi vizsgálat indult Horvátországban Hernádi Zsolt ellen, mivel 2008-2009 folyamán állítólag 10 millió eurót fizetettIvo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA feletti irányítási jogot. 2013 szeptember végén a zágrábi bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült, s európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar bíróság megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását. A zágrábi megyei bíróság Laura Valković ügyvédet jelölte ki Hernádi Zsolt védőügyvédjének. 2015-ben a német és az osztrák hatóságoknál elérte, hogy azok nem veszik figyelembe az Interpol körözést, így Németországba és Ausztriába mégis utazhat.

2014. május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást a hivatali vesztegetés miatti büntetőperben, a csalás és vagyoni hátrány okozása miatti vádak alól pedig felmentette.

2018. november 17-én az Interpol végrehajtó bizottsága visszahelyezte Hernádi Zsoltot a vörös körözési listára. 2019 végén Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban, az ítéletet számos független orgánum is elfogultnak írta le. 2020. január 29-én szintén a Zágráb Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Hernádi letartoztatásáról hozott 2018-as döntését. 

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöke. A 2023-as Befolyás-barométer szerint Hernádi a 7. legbefolyásosabb közéleti szereplő Magyarországon.

Forrás: Wikipedia

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [217]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Hernádi Zsolt kontra Horvátország: ellentámadás

Nem csökkennek, sőt továbbra is inkább gyarapodnak a frontok Hernádi Zsolt Mol-vezér és Horvátország között. Most éppen arról szól egy horvát lapértesülés, hogy Hernádi Zsolt nyújtott be egy jogi keresetet az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Úgy tudjuk, hogy mindez már korábban történt.

Kedves mađarski hatóságok, fogjátok el nekünk Hernádi Zsoltot! Hvala!

Folytatódik Horvátország talán legnagyobb gumicsontrágása, a Hernádi Zsolt Mol-vezér elleni eljárás. Az MTI péntek délutáni híre szerint az újabb fejlemény az, hogy a zágrábi megyei bíróság peren kívüli tanácsa pénteken úgy döntött: közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldi el a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen kiadott európai elfogatóparancsot,

Horvátország az európai bírósághoz fordul Hernádi Zsolt ügyében

A Zágráb megyei bíróság az Európai Bírósához (EB) fordul, amiért Magyarország, Németország és Ausztria nem vette figyelembe Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott horvát elfogatóparancsot - írta a Jutarnji List horvát napilap.

Hernádit már nem körözi az Interpol, mattot kaptak a horvátok

Az Interpol végrehajtó bizottsága minap nyilvánosságra került határozatában elutasította a horvát fél kérését, hogy újítsák meg a Mol vezetője ellen kiadott elfogatóparancsot. Hernádi Zsolt végleg lekerült az Interpol körözési listájáról – közölte a Mol elnök-vezérigazgatójának jogi képviseletét ellátó nemzetközi ügyvédi csoport vezetője.

Orbán Viktor a kormányzati reklámokon milliárdokat kereső Csetényi Csabával nézte a Dunaszerdahely mérkőzését

A Trencsén elleni mérkőzéssel avatta fel a dunaszerdahelyi FC Dac 1904 csapata az új stadionját, ami már a MOL Aréna nevet viseli. A szlovák bajnokság magyar csapatának szombati mérkőzésén ott volt Orbán Viktor, nem is akármilyen társaságban.

Ügyészség: Nem hallgathatjuk ki Hernádit

Egy nemzetközi szerződés miatt a magyar hatóságok nem tehetnek eleget a szarajevói ügyészség jogsegélykérésének, hogy egy boszniai nyomozás részeként hallgassák ki Hernádi Zsoltot, a Mol vezérigazgatóját – közölte az Indexszel a Legfőbb Ügyészség.

A szarajevói ügyészség kihallgattatná Hernádi Zsoltot

A magyar hatóságok segítségét kérte egy nyomozásban a szarajevói ügyészség egy ügyben, amiben Hernádi Zsolt, a Mol jelenlegi vezérigazgatója, és Várady Zoltán, a cég korábbi vezetője is érintett.

Egyesítették Ivo Sanader és Hernádi Zsolt perét

A zágrábi bíróság szerdán egyesítette Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol-vezér perét, írja az MTI. A döntésre már lehetett számítani, mivel a két per párhuzamosan futott, de lényegében ugyanazt az ügyet tárgyalja.
Találatok: [217]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>