Helyek: |
|
Intézmények: |
Megjelent az erőműcégben a NER, a versenytársak rosszat sejtenek
Van Magyarországon nyolc olyan cég, amelyik úgynevezett virtuális erőművekkel foglalkozik. Egy közülük, az erőművásárlási terveire Exim-hitelkeretet is kapó VPP-csoport szabadalom-bitorlással vádolja a többieket, főleg a multikat. A piaci szereplők attól tartanak, hogy az ügy több mint egy jogi vita.
Beni Gagel
Dicső Gábor
Habony Árpád
Juhász Gábor
Malomházi Balázs
Shabtai Michaeli
Tombor András
Zelles Sándor
Apium Media Holding Ltd.
CHP Erőmű Kft.
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
VPP Energy Kft.
VPP Invest Kft.
energia
erőmű
hatalomkoncentráció
háttér
hitelezés
k+f
klientúra
nyomásgyakorlás
offshore
Európa
Málta
Nehéz időszakban állt ki Orbán mellett, meg is hálálták
Magyar-portugál tőkealap indítását jelentette be a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az alapba magyar részről beszállt az Exim, a Mol és az OTP. Az Index úgy tudja, hogy Orbán Viktor évtizedes barátja, egy hazájában vegyes megítélésű jobboldali politikus és annak fia a történet kulcsszereplői.
A hivatalos közlemény szerint az alap leendő befektetései elsősorban az informatika és a smart industry területén valósulnak majd meg. Az alap által generált tőke 40 százalékát Magyarországon kell befektetni. A hazai legfelsőbb állami körök különös jordán, török, emírségi kapcsolatai után van tehát immár egy portugál vonal is.
Gyorsan intézték Medgyessy barátjának hitelkérelmét
Ugyan évekig szokott elhúzódni egy-egy külföldi beruházáshoz igényelt hitel elbírálása, az állami Eximbank alig néhány hónap alatt tető alá hozta azt az erdélyi szerződést, amelynek egyik kedvezményezettje a magyar miniszterelnök barátja. A Kormányzati Kommunikációs Központ vezetője ugyanakkor valótlanságnak tartja, hogy Medgyessy közbenjárt volna a 2,5 milliárd forintos hitel kedvező elbírálásáért.
Állami hitel Medgyessy romániai barátjának
A helyettes kormányszóvivő szerint Medgyessy Péter nem működött közre abban, hogy az állami tulajdonú Eximbank állami garancia mellett több mint 10 millió euró (2,5 milliárd forintnyi) hitelt nyújt a magyar miniszterelnök egyik erdélyi barátjának.
Medgyessyt baráti hitellel vádolják
A Magyar Nemzet szerint Medgyessy Péter egy olyan erdélyi beruházáshoz segített állami bankhitelt szerezni, amelyben egy ismerőse is érintett. A 2,5 milliárdos befektetés a kormányfő júliusi romániai útja előtt nem szerepelt a hitelt nyújtó Eximbank terveiben - állítja a napilap.