language

Intézmények:

Magyarország Kormánya highlight_off

Magyarország Kormánya

A végrehajtó hatalom gyakorlásának központi szerve, az egyes kormányzati ágak vezetőinek, a minisztereknek az összessége. A kormányok feladatait az adott állam belső szabályozására és külkapcsolatára vonatkozó alapelvek, a jogforrások rangsorának csúcsán elhelyezkedő alaptörvény vagy alkotmány írja elő.

Magyarország kormányának vezetője a miniszterelnök, mely tisztséget 2010 óta Orbán Viktor tölti be.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [101]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Vodafone-felvásárlás: a DK a GVH-hoz és az Európai Bizottsághoz fordul

A Demokratikus Koalíció (DK) a Gazdasági Versenyhivatalhoz és az Európai Bizottsághoz fordul a Vodafone felvásárlásának ügyében – jelentette be a párt alelnöke az MTI szerint. Varju László csütörtöki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ez a vásárlás nemcsak a „kormányzati megszorítások miatt elszegényedő magyar családok arculcsapása", de tiltott állami finanszírozás is lehet.

„Novemberben már nem fizetünk” – bedönthetik az államháztartást a települési rezsiszámlák

Kezdenek tornyosulni az önkormányzatok előtt az új energiaszerződések tarifái alapján fizetendő cechek. A települések kivéreztetésében ötletdús volt a kormány, most viszont nincs pénz a menzákra, a világításra, a villamosok működtetésére.

Sikerült akkor betárolni a télre szánt földgázt, amikor már nagyon drága volt

A közműhivatal adatai szerint a téli fűtésnél az októberig betárolt gáz adja a fűtési energia többségét, az import aránya ilyenkor visszaszorul. 2019 áprilisa és októbere között az ideinél másfélszer több gáz került a tárolóba. Igaz, 2020-ban és 2021-ben pedig ennek éppen a fele. A tárolóba került gáz átlagára számításaink szerint közel 2 euró köbméterenként.

Több tucat olyan döntést hozott tavaly a kormány, amit évtizedekig nem fogunk megismerni

Újra és újra képes megdönteni saját rekordját a kormány – már, ami a titkosított kormánydöntések számát illeti. Az akár több évtizedre a nyilvánosság elől elzárt, úgynevezett 3000-es sorszámú kormányhatározatok száma 2021-ben kiugróan magas volt, ezzel pedig a most zárult kormányzati ciklus is felállította a maga rekordját.

A kormány saját elemzése szerint is 30% az egyszereplős közbeszerzések aránya

Gulyás Gergely miniszter a július 7-i Kormányinfón jelentette be, hogy Magyarország az uniós pénzek mielőbbi megszerzése érdekében az EU elvárásainak megfelelően 15%-ra csökkenti az egyszereplős közbeszerzések arányát. Ez biztosan nem lesz egyszerű feladat, mert a Miniszterelnökség áprilisi elemzése szerint is 30% az egyajánlatos tenderek aránya, szolgáltatások és árubeszerzések tekintetében pedig még magasabb. Pedig nem is teljes a statisztika: az adatokba nem számolták bele például a keretmegállapodásokat és a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokat sem.

Rekordszámú olyan döntést hozott tavaly a kormány, amit nem ismerhetünk meg

Egyre több döntését zárja el a nyilvánosság elől az Orbán-kormány. Tavaly rekordszámú, 679 olyan kormányhatározat született, amelynél semmi nem indokolná a titkolózást, mégsem ismerhetők meg. A 2010 óta keletkezett úgynevezett "kétezres határozatok" egyharmada tavalyi.

A kormány eladja a Molnak a kukaholdingot

A Mol 2023 közepétől 35 évig fogja gyűjteni és kezelni az ország szemetét.

Direkt36: Rogán Antal hivatala is feltűnik volt feleségének üzleti sikerei körül

A Direkt36 kutatása szerint még a közelmúltban is futott a kormány egyik legújabb hirdetése, de más, Rogán Antal hivatala alá tartozó cég is költött pénzt a Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös weboldalát üzemeltető cégnél.

Elégtelen Magyarország antikorrupciós teljesítménye, állítja a friss GRECO-jelentés

„Globálisan elégtelen” – így értékelte Magyarország teljesítményét a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) idei jelentése, amely a parlamenti képviselőkhöz, ügyészekhez és bírókhoz kapcsolódó korrupciós ügyek megelőzését vizsgálja 49 európai országban és az Egyesült Államokban.
Találatok: [101]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>