language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Jót s Jól Egyesület highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Több százmillió forintot kapott egy fideszes képviselő feleségének egyesülete, de bevétele elhanyagolható

Kovács Sándor fideszes parlamenti képviselő 2007-ben alapította a Jót s Jól Egyesületet, amelyben azóta a felesége, lánya és fia is dolgozik. Az egyesület az elmúlt évek során több milliárd forint közpénzt kapott, abból csak turizmusfejlesztésre 687 milliót. Ebből egyebek mellett szekereket és hajókat vásároltak, valamint szálláshelyeket újítottak fel. Honlapjuk szerint egy erdei iskolát, két ifjúsági szállót és egy kempinget is üzemeltetnek, üzleti bevételük azonban 2020-ban mindössze 21 millió forint volt. Mindez abban a választókerületben, ahol Magyarország legszegényebb járása is található.
Találatok: [1]  Oldalak:   1