language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

juttatás highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [286]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>

Főszámvevő-firtató - Az ÁSZ új elnöke

Pártpolitikust jelölt a Fidesz a számvevőszék élére. Kritikusai szerint nemcsak erős pártkötődése, költségtérítési gyakorlata, s egy korábbi kötvénykibocsátásban játszott szerepe, de hiányos nyelvtudása miatt is aggályos Domokos László jelölése.

Újabb szocialista ex-honatyát gyanúsítottak meg Hunvald-ügyben

Két nappal országgyűlési képviselősége és mentelmi joga megszűnése után gyanúsítotti idézést kapott Szabó Zoltán szocialista politikus – tudta meg ügyészséghez közeli forrásokból a Népszabadság.

Az elítélt Fidesz pártigazgató újabb vidéki kalandjai - Várhegyi Attila és a sült gesztenye

Igencsak kapós a frissen meghódított vidéki jobboldali önkormányzatoknál Várhegyi Attila volt Fidesz pártigazgató cége, a Prestige Media Kft., amely Pécs után most Dombóváron végzi a városháza összes marketingtevékenységét, meglehetősen húzós árakon

Szijjártó visszaadta sportállásos Audiját

Az MSZP szerint a Szijjártó Péter társadalmi elnökletével működő győri kosárlabdaklubnak hárommillió forintos tartozása van, miközben 125 millió forint önkormányzati támogatást kapott - Szijjártó azt állítja, október óta már nincs tisztsége a klubnál, a számára bérelt Audit is visszaadta.
Találatok: [286]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>