language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Kovács Sándor (Makó) highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Közel 50 milliót kapott a kormánytól két makói Fidesz-közeli egyesület

A listán két makóit is találunk. A Makói Polgári Egyesület 8+10,8+11 millió forintot kapott az eddigi három pályázati körben, a legutóbbi összeget 2023 decemberében ítélték oda nekik. A székhelye a Béke utca 8. alatt található, az elnöke Tódor Éva Mária, az alelnök Kovács Sándor, ami elég sűrű név is lehet, de vélhetően a makói fideszes önkormányzati képviselőről van szó. A Jobb Makóért Egyesület 2021-ben 8 milliót, ezúttal pedig 9 millió forintot kapott a VCA-ból. A székhely az Úri utca 6. 1./7 alatt van, az elnökük pedig Weszely Tamás, aki a volt önkormányzati képviselő, Véghseő Henriett Mária férje volt és a Makói Járási Hivatalt is vezette. Az egyesület állandó partnere a helyi Fidesznek.
Találatok: [1]  Oldalak:   1