language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [232]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>

Végvári légvár

Nincs pénz a törlesztésre, ezért eladó a másfél éve megnyitott, uniós és hazai támogatás nélkül, kizárólag az önkormányzat által felvett 3 milliárdos hitelből megépült siklósi termálfürdő.

Közgép: túl a 200 milliárdon

Mindegy, hogy állami mamutcég vagy önkormányzat a megrendelő, sorozatban söpri be a közbeszerzési tendereket a Fidesz kedvenc építőcége.

Mozgáskorlátozott a fideszes karatemester

Az ember ritkán találkozik rokkant karateedzővel, ám Gyulán ez sem lehetetlen. Balogh Lajos – akiről szó van – ráadásul fideszes és kisgazda színekben a fürdőváros képviselő-testületének is a tagja. Szerinte minden rendben van, és ő tényleg beteg.

Tükörként mutatja

Az esztergomi várospolitika fő kérdése az, hogy miként kezelhető a korábbi fideszes városvezetés alatt felhalmozott 26 milliárd forintos tartozás. Az Alkotmánybíróság december 2-án megsemmisítette a többségi Fidesz-frakció támogatta adósságrendezési tervet, amely száz százalékban teljesítette volna a hitelezői igényeket. A bankok a jelentős veszteséget elkerülendő jelzálogot tettek Esztergom teljes vagyonára.

Nyerges közeli cég kapta a legértékesebb rádiófrekvenciát

A Médiatanács múlt heti döntése értelmében a továbbiakban a Prodo Voice Kft. sugározhat a 89,5-ös – eddig a Juventus Rádió által használt – rádiófrekvencián. A cég szorosan kötődik a Simicska-birodalom operatív irányítójaként ismert Nyerges Zsolt érdekeltségi köréhez.
Találatok: [232]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>