language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [266]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>

Milliókhoz jutnak Várhegyi és Rákay tanácsadócégei

Dombóvár azon fideszes vezetésű városok egyike, melyek milliókat fizetnek Várhegyi Attila tanácsadócégeinek.

Dombóvárnak sokat megér Várhegyi tanácsa

Havi mintegy nettó félmillió forintért ad tanácsot Dombóvár önkormányzatának a korábban hűtlen kezelésért jogerősen elítélt egykori fideszes politikus, Várhegyi Attila cége.

Telket szerzett a fideszes polgármester

Állítólag nem származott semmi előnye abból, hogy korábban kerületi önkormányzati képviselőként telket vásárolt a XXII. kerület fideszes első embere, majd polgármesterként később a területre vonatkozó szabályozási terv módosítását javasolta, melyet a képviselőtestület jóváhagyott.

Nem fut el a pozíciók elől Papcsák

Álláshalmozóként lehetne leginkább jellemezni az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosát. Papcsák Ferenc ugyanis nemcsak egy felügyelőbizottsági tagságáról felejtett el számot adni, hanem sok-sok más munkaköréről, tevékenységéről is.

Az MSZP feljelentést tett a szombathelyi "tized"-ügyben

A Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezete múlt hét pénteken feljelentést tett a Szombathely Városi Ügyészségnél vesztegetés alapos gyanúja miatt a lapunkban múlt hét csütörtökön és pénteken a megjelent 10%-os hangfelvételek kapcsán.

Adós maradt az elszámoltatási kormánybiztos

Továbbra sem tisztázta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, hogy miként vett fel érdemi munkavégzés nélkül több millió forintot a fővárosi önkormányzat egyik kórházától.
Találatok: [266]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>