language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Simonka-ügyek highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Simonka-ügyek

Simonka-ügyek

A Magyar Narancs 2014-ben mutatta be, hogy a 300 lakosú Pusztaottlakán – ahol Simonka György korábban  polgármester volt – fideszes országgyűlési képviselőként hogyan menedzselte azokat a vállalkozásokat, amelyekben rendre a családtagjai, rokonai, illetve ismerősei kaptak közpénzből finanszírozott megrendeléseket. A körhöz köthető cégek egy olyan pilotprogramban is részt vehettek, amelyeket a képviselő menedzselt. Pusztaottlaka ezzel az uniós forrásoknak lakosságarányosan kiemelkedő mértékben haszonélvezője lett. A Blikk kiderítette, hogy Simonka felesége három házukra is sikeresen pályázott a támogatott napkollektorok felszerelésére is, összesen 2,4 millió forintot kaptak az államtól. Simonka saját unokahúgától bérelte azt a 2600 négyzetméteres újkígyósi telket, amin két óriási háza van, állami támogatásból épített napkollektorokkal. Simonka ekkor képviselői vagyonnyilatkozata alapján csekély jövelme mellett jelentős tartozásokkal rendelkezett.

Simonka rokonsága és ismeretségi körének tagjai a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programon (HURO) keresztül is pénzhez jutottak. A Simonka-közeli Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma úgy határozott, hogy 24 millió forintért Pusztaottlakán elindítják a Közös sajtószolgáltatás a határ menti térség jobb informálása érdekében elnevezésű programot, anélkül, hogy lett volna bármilyen sajtóval kapcsolatos tevékenységük. A DBMT vezetői nem írtak ki közbeszerzést, hanem helyi vállalkozásokat bíztak meg a munkákkal. Három cégtől kértek ajánlatot, ezek közül két társaságnak nem sikerült érvényes pályázatot benyújtania (a tenderre meghívott másik cég, a Simba Hungária Kft szintén Simonka érdekeltség), a nyertes így végül a Simonka család érdekeltségébe tartozó Család Tour Kft. lett. Az időközben Likefest, majd Mentor Menedzsment névre váltó vállalkozás az összegért vállalta egyórányi rádióműsor, néhány kiadvány megtervezését és három médiatréning megszervezését. A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást, az eljárás során pedig fény derült arra, hogy többszörös összeférhetetlenség állt fenn. Az egyik meghívott cég ugyanis benne volt a pályázatot kiíró alapítvány alapítói körében, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja pedig a pályázat lebonyolítása idején ügyvezető igazgatója volt a nyertesként kihozott cégnek. A lefolytatott eljárás újabb fordulójában eltűnt az összeférhetetlenségre és az alkalmatlanságra vonatkozó tétel, és 300 ezer forintra mérséklődött a büntetés.

A DBMT később két másik pályázaton ugyanazt a pályázatíró céget, a Public Sector Kft-tbízta meg több feladattal, amely a Mengyi Rolanddal szemben elrendelt nyomozás anyagaiban is szerepel. Az alapítvány annak ellenére fordult sorozatban többször a céghez különböző egészségügyi szűrésekkel, tanácsadással, szemléletmódváltás elősegítésével, hogy a cégadatbázisban bejegyzett tevékenységei között egyetlen egészségüggyel foglalkozó sem szerepelt. A Public Sector 17 millió forinthoz jutott az egyik pályázat keretében, amely során többek között olyan feladatokkal bízták meg, mint keringési, érzékszervi, mozgásszervi, dohányzás- és szájüregdaganat-szűrés. Egy másik, DBMT által kiírt pályázatban ugyanez a cég 21 millió forintot kapott egyebek mellett a családok kiegyensúlyozott fejlődését segítő gyakorlati szolgáltatások, babaőrzőprogram, és baba-mama akadémia szervezésére. Az egyik meghívott cég benne volt a pályázatot kiíró alapítvány alapítói körében, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja pedig a pályázat lebonyolítása idején ügyvezető igazgatója volt a nyertesként kihozott cégnek. 

Az Átlátszó további ügyekről is beszámolt, ahol uniós fejlesztési pénzek kerülhettek a Simonka-hálózat közelébe: 

Simonka egyik üzlettársa 2017. márciusában előzetes letartóztatásba került költségvetési csalás bűntette miatt. Ez az eljárás Simonka Györgyöt is érinti: a tulajdonában lévő és becsődölt Magyar Termés TÉSZ Kft.-vel van összefüggésben, mely társaságban üzlettársa volt Simonkának a férfi. Amellett, hogy a cég összesen 973 millió forint kárt okozott az államnak, sikerült elérniük, hogy a felszámolás után a Magyar Termés TÉSZ Kft. teljes vagyona újra a Simonka-közeli kör tulajdonába kerüljön vissza.

2018-ban, négy évnyi nyomozás után az ügyészség indítványára az Országgyűlés megszavazta Simonka mentelmi jogának felfüggesztését. A vádirat szerint az ügyészség összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Békés megyei politikust. Beismerés esetén nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását és 850 millió forint vagyonelkobzást indítványozott a vádhatóság, Simonka azonban tagadja az összes ellene megfogalmazott vádpontot. A tárgyalás 2020-ban kezdődött és továbbra sem született döntés az ügyben: a pandémia mellett az ügyet tárgyaló bíró leváltása miatt is húzódott az eljárás. Az is kérdéses, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség miért nem vette eddig előzetes letartóztatásba a képviselőt – különösen azok után, hogy kiderült, Simonka tanúkat próbált megvesztegetni, ami miatt 2021-ben szintén vádat emeltek ellene. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy Simonka György visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban tagja marad. Simonkát 2022 októberében alpolgármesternek nevezték ki Pusztaottlakán.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Másodjára is teljesen elölről kell kezdeni a Simonka-pert, jön a harmadik felvonás

Februárban ismét teljesen elölről kell kezdeni Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő büntetőperét a Fővárosi Törvényszéken. A négy éve kezdődött per már másodjára indul újra a nulláról. Sokat látott ügyvédek sem tapasztaltak még ilyet.

Simonka György távozik választókerülete éléről, visszavonul az országos politikától

Lemondott választókerületi elnöki posztjáról Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője, akit bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség – értesült a 24.hu.

Saját szervezetét ajánlja pályázatírásra Simonka a dél-békési polgármestereknek

Megoszlik a jogászok és politikusok véleménye arról a nyomásgyakorlásnak beillő hivatalos levélről, amelyet nemrégiben küldött Simonka György országgyűlési képviselő a Fidesz parlamenti frakciójának fejlécével térsége polgármestereinek. Ebben a most kezdődő EU-s fejlesztési ciklusban éppen azt a szervezetet ajánlja pályázati munkára, amelynek ő az elnöke. Egy pályázatíró súlyos szakmai kifogásokat fogalmazott meg.

Most „vesztegetés hatósági eljárásban bűntette” miatt függesztették fel Simonka György mentelmi jogát

Már három éve is felfüggesztették a mentelmi jogát a fideszes képviselőnek, akit bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolnak.

Mindent tagadott a bíróságon Simonka György

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

Vannak, akik falaznak Simonka Györgynek, de Orbán Viktor elől nem rejthetik el

Máig működik rokonságának céghálózata, és milliárdos fejlesztési pénzeket söpör be a falujában Simonka György fideszes parlamenti képviselő, noha a napokban induló perében maffiavádakkal kell szembenéznie. Egyesek védeni próbálják, de a bűntársi szerep egyre többeket késztet arra, hogy hátba támadják az erős embert.

Simonka-hangfelvétel: "a vádirat nullás"

Elképesztő, sok esetben minden magyarázat nélküli és több mint meredek kijelentések sorát tette Simonka György Békés megyei országgyűlési képviselő múlt pénteken a medgyesbodzási testületi ülésen, ahova demonstratívan embereivel és három kamerával érkezett. Letolta a képviselőket, mert szerinte a saját érdeküket nézik a község helyett. Kommunistázott is, de kiosztotta az ügyészséget is. „Hülyének néz bennünket?” – kérdezték tőle.

Mennyire fontos a Fidesz-frakciónak Simonka György?

A rendszerváltás óta eltelt harminc évben nem vádoltak politikust olyan súlyos bűncselekményekkel, mint most a kormánypárti frakció dél-békési tagját, Simonka Györgyöt, aki 2010 óta néma leventeként „vitézkedik” a parlamentben. Mit tehet ilyen esetben a képviselőcsoport? – fordultunk az elmúlt hónapokban ötször Kocsis Máté frakcióvezetőhöz. Különösen, hogy időközben pártbeli kizárására is javaslat született. Válasza nem meglepő, és nem is mulatságos.

Fideszes belháború: egykori pénzosztó fordult Simonka ellen, ő visszatámad

Simonka György cégének egyik vezetője volt, és az uniós támogatások rohamtempójú szétszórásában is részt vett Ruck Márton, aki most kizáratná a Fideszből a költségvetési csalással vádolt dél-békési országgyűlési képviselőt.
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>