language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [179]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Milliárdokért mossa le a kormány az MSZP bűneit

Több mint négymilliárd forintért foglalkoztat tanácsadókat a kormány az [origo] összesítése szerint. A legtöbb tanácsadót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alkalmazza, de a legtöbbet az egész kormány nevében szerződő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fizet tanácsokért.

Kiss Elemér és dr. Kiss Elemér: feljelentések és tévedések

Nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésünkre Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere, ő engedélyezte-e, hogy Gyarmati Menyhért az önkormányzattal kapcsolatba került cég képviselőjeként havi 595 ezer forint tanácsadói díjat vegyen fel a várostól amellett, hogy Gyarmati a kiskunfélegyházi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként is fölvette a fizetését, miközben a vagyonkezelő cég érdemi munkát nem végzett.

Patthelyzet Kiskunfélegyházán

Kiskunfélegyházán mindenki arra vár, mire jut a Központi Nyomozó Főügyészség azzal a három feljelentéssel, amelyeket ismeretlen tettes ellen címeztek, de a helyzet ismerői szerint Kapus Krisztián fideszes polgármester és országgyűlési képviselő lehet az ismeretlen.

Orbán csak nagytőkéseket lát, oligarchákat nem

Nincsenek oligarchák Magyarországon, csak nagyvállalkozók, akikre viszont szükség is van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, amikor a Fideszhez kötődő üzletemberekről kérdezte Karácsony Gergely LMP-s képviselő. Orbán szerint az az oligarcha, aki gazdasági hatalma mellé közvetlen politikai tisztséget akar, de állítja, hogy a Fideszben nincs ilyen.

Simicskázott egyet a bábszínház előtt az MSZP

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai csak "bábok" a gazdasági oligarchák kezében, "az őket mozgató bábművészek pedig nem mások, mint a Simicska Zrt. és a Nyerges Kft. környékén megtalálható gazdasági-politikai szereplők".

Az Orbán-kormány agya, a hatvanfős Századvég

A Századvég a közelmúltig még nem szállított semmilyen tanácsot a kormányzatnak a négy hónapja megkötött, közel hárommilliárdos szerződés keretében, de azt tervezi, hogy 2014-re a nemzetközi piacon jegyzett tudásexportőrré válhat a magyar problémákra adott válaszaival.

Bankot robbanthat a Századvég-csoport

Egymilliárd forintot kereshet - más mellett - a nemzeti szerencsejáték-stratégia kidolgozásával a Századvég-csoport. A kormányzati tenderen győztes konzorcium amúgy is 2,2 milliárd forintért ad tanácsokat 2014 végéig, ezen felül számlázhat egymilliárdot május végéig különféle koncepciókért. Így az eredetileg tavaly őszre ígért szerencsejáték-stratégiáért is, amit megelőzött az ágazati törvény módosítása.

„A szociknak rövid az emlékezete, ha korrupcióról van szó”

A Fidesz szóvivője szerint a magyar emberek még nem felejtették el a szocialisták kormányzását, és azt sem, amikor tisztább pillanataikban őszintén bevallották korruptságukat a 2010-es választások előtt; Selmeczi Gabriella ezzel az MSZP szóvivőjének vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált.

PLT: Ami a Heti Válaszból kimaradt

A Heti Választ böngészve a Csapajev partizánja jut eszünkbe, akit utóvédnek hagytak az erdőben, s mikor éppen aknát szerel a sínpárra, az arra vetődött pioníroktól megtudja: a cár kivégezve, Lenin a mauzóleumban, szovjet tankok Berlinben, Gagarin az űrben. Keserűen sóhajt: „Én meg csak itt robbantgatok, robbantgatok!” (Az anekdotának létezik japán katonás, amerikai turistás változata is, de azt hagyjuk meg a hanyatló Nyugatnak.)
Találatok: [179]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>