language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Lapok:

valaszonline.hu highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

valaszonline.hu

A Válasz Online a 2018 nyarán megszűnt Heti Válasz konzervatív, polgári hetilap újságírói által 2018 decemberében elindított internetes médium. A long-form journalism megközelítésnek megfelelően napi egy-két átfogó, elemző cikket, interjút közöl magyar, illetve nemzetközi témák esetében angol nyelven is. Kiadója a szerkesztőségi tulajdonban álló Válasz Online Kiadó Kft. Közösségi finanszírozásban, önkéntes előfizetői modellben működik.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A Fidesz gigantikus álcivil hálózatot épített a választásokra – sok kis „Németh Szilárd” léphet akcióba

Idén önkormányzati és európai parlamenti voksolás is lesz – választások környékén pedig a kormányzat rendre megnyitja a Városi Civil Alap nevű többmilliárdos pénzcsapot. 2021-ben, 2022-ben és 2024-re is megnyitotta. A Válasz Online most minden eddiginél egyértelműbben bizonyítja, hogy ez a forráselosztás szinte kizárólag a Fidesz érdekében történik: a győzteslistákból kigyűjtöttük a legsikeresebb 251 városi szervezetet, vagyis a 15 és 37 millió forint közötti összegre érdemesített társaságokat. Azt találtuk, hogy a csúcsdíjazott egyesületek, alapítványok 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese. Gondolta volna például, hogy a pártalelnök Németh Szilárd egyben a legnagyobb magyar civil is?

Ez már tényleg rendszerszintű korrupció: a kultúrkasszát is megfúrták a Fidesz „civiljei”

Két hete még nem tudtuk, hogy második fejezete is lesz a központi közösségi források pártcélú hasznosításáról szóló kutatásunknak. Az első felvonásban bizonyítottuk, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsák, a Városi Civil Alap szinte csak Fidesz-segédszervezeteknek osztott sok pénzt. Ráadásul nem valamiféle normatív rend szerint, hanem választókerületi logika alapján – például buszra, ingatlanra, kommunikációra, azaz a kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Most pedig azt igazoljuk, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatási keretéből is elhalmozták ugyanezeket a pártközeli egyesületeket, alapítványokat. Listánkban olyan „civil, kulturális” érdekeltség is szerepel, amelynek létesítő okiratba foglalt célja „a Fidesz–KDNP kormány működésének helyi szinten történő támogatása”.

Választási Fidesz-alap: megvan, hová tűntek az állami civilpénzek

Eddig csupán arról szóltak a hírek, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsákból, az úgynevezett Városi Civil Alapból fideszes vezetésű alapítványoknak, egyesületeknek is csurrant, cseppent. A Válasz Online most mélyfúrást végzett, átvilágítottunk több száz nyertes szervezetet, s arra jutottunk: az új finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra: azaz a választási kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Emlékszünk: a norvégokkal az volt a baj, hogy politikai-ideológiai alapon szelektáltak. Most ugyanez történt fordítva, csak durvábban, „meghosszabbítva Bicskéig”. Ha ez így nem hivatali hatalommal való visszaélés, akkor semmi sem az.

„Szar, szemét szekusok” – kitálal a Fidesz volt titokminisztere

Váratlanul erős beszédet mondott egy augusztus 20-i ünnepségen Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal vezetője. Az első Orbán-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere arról beszélt: „ellenérdekelt titkosszolgálat” meg akarja fosztani pozíciójától, hogy a helyébe saját emberét ültesse. Nem sokkal beszéde után Demetert valóban leváltották. Az érintett a teljes magyar sajtó érdeklődését elhárította, de a Válasz Online-nal kivételt tett, így feltehettük neki kérdéseinket. A szekusozás az új huszonhárommillió román? Miért higgyük el, hogy nem egy sértett ember vagdalkozik? Miért állítja, hogy a román titkosszolgálat harminc éve használ Magyarországra telepedett erdélyieket? Exkluzív nagyinterjú.

A NER idegenlégiósai, avagy „balliberális” üzletemberek a Fidesz-holdudvarban

Miért válhatnak a NER tartóoszlopaivá egykor ellenségként kezelt balos üzletemberek – olyanok, akik már régen, az MSZP–SZDSZ-időkben is az állam pénzét szívták? Kiknek bocsátott meg a Fidesz az elmaradt elszámoltatás potenciális célszemélyei közül? Biztonsági öveket bekapcsolni, „szemet gyönyörködtető” összeállítás következik!

SZDSZ–Fidesz-koalíció 2019-ben: az állam minden akadályt eltakarított Habony barátai elől

Immár az állami Magyar Fejlesztési Bank közel 1,3 milliárd forintos hitele is segíti Habony Árpád grúz-izraeli barátait, hogy „plázairodaházat” emeljenek a Puskás Ferenc Stadion metróállomás fölé – szúrta ki a Válasz. Az SZDSZ holdudvarából indult Gagel család az elmúlt két évben összesen 3,72 milliárdnyi kölcsönt tudott kibrusztolni magának hatalomközeli pénzintézetekből. Ciklusokon átívelő gigamutyi 7+1 pontban.

Strabag Demokraták Szövetsége: így nőtt össze a Fidesz a korábbi főmumus osztrák óriáscéggel

A sógorok lobbistája, Aczél Zoltán együtt ült be fontos testületekbe a Nemzeti Együttműködés Rendszere egyik oszlopával, Nyerges Zsolttal. A 2010 előtti kartellbotrányokban, BKV-ügyletekben megégett Strabag-kört egy percre sem küldte büntibe a jobboldali hatalom: a társaság továbbra is hasíthat az állami tendereken – és közben példamutató lelkesedéssel támogatja a miniszterelnök kedvenc sportját, a focit. Egy Aczél apja által jegyzett bécsi érdekeltség nemrég már a „magyar királyi építő”, azaz a Duna Aszfalt tulajdonostársaként alapíthatott horvátországi céget. Ám még ez is csak előjátéka volt a mostani cikkünk apropóját jelentő közös budapesti Mérföldkő-vállalkozásnak. A Válasz megmutatja, hogyan nőtt össze, amiről tíz éve még senki sem hitte volna, hogy összetartozik.
Találatok: [7]  Oldalak:   1