language

Személyek:

Gál András Levente highlight_off

Intézmények:

Gál és Társai Ügyvédi Iroda highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Gál András Levente

Dr. Gál András Levente (Budapest, 1970. február 28. –) jogász, ügyvéd, államtitkár, kormánybiztos. Testvére Gál Pál Zoltán vállalkozó.

1994-ben jogi diplomát szerzett az ELTE-n, továbbá Zürichben sajtójogot, Bécsben ingatlan-nyilvántartást, Tokióban politológiát tanult. 2002-ben megalapította saját ügyvédi irodáját. Politikai pályafutása az Oktatási Minisztériumban kezdődött, ahol 1999-2000 között miniszteri biztosi, 2000-2002 között közigazgatási államtitkári posztot töltött be. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál 2010-2011 között közigazgatási államtitkári, majd 2011-2012 között kormánybiztosi feladatkört látott el.

2005 és 2010 között, valamint 2012 óta a Magyar Közigazgatás és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet kuratóriumának elnöke. 2008-2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese, a Semmelweis Innovációs Központ Kft. felügyelőbizottságának tagja, a Bolyai Műhely Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke. 2012-ben a Magyar Atlanti Tanács, 2013-ban a CESCI alelnöke.

2015-től a jelentős összegű uniós forrással gazdálkodó Digitális Jólét Program állandó szakértője, 2018-tól szakmai vezetője. 2020 óta a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft., 2022-ben a KTI Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

2023 augusztusában kiderült, 65 millió Ft uniós forrásból építtette fel kétemeletes luxusvilláját Balatonfüreden, ami gyümölcsfeldolgozó üzem néven szerepelt hivatalos iratokban. Ezenfelül Gál cége, a Gapa Zrt. Balatonfüreden és Bodrogkeresztúron egy-egy hegyet is birtokol.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Az Európai Bizottság beperlésére akarják rávenni az egyetemeket a kuratóriumokon keresztül

Megbízható információink szerint a modellváltott egyetemek kuratóriumai azzal nyomasztják a felügyeletük alá tartozó egyetemek vezetőit, hogy pereljék be az Európai Bizottságot „jóhírnév megsértése” miatt. Úgy tudjuk, egyes egyetemek azt az instrukciót is megkapták a kuratóriumoktól, hogy kinek az ügyvédi irodája vállalja ezt a pert, és mennyiért. Egyetemi forrásaink szerint az egyik ilyen „ajánlott” ügyvédi iroda egy régi fideszes káderhez, Gál András Leventéhez köthető.

Gál András Levente tárgyal ügyvédként az MTA-val, a minisztérium leszerződött az irodájával

Az igazságügyi tárca egykori nagyhatalmú közigazgatási államtitkára, Gál András Levente is eljár az Innovációs és Technológiai Minisztériumot erősítve az MTA ügyeivel kapcsolatos tárgyalásokon – ezt az eseményekre rálátó olvasónk jelezte nemrégiben. Közadatigénylésünkre adott minisztériumi válaszból annyi biztosra vehető, hogy Gálnak van két, összesen 41 milliós keretösszegű megbízása a tárcával.

Tízmilliárd forintot kapott, mégis akadoznak az Országos Széchényi Könyvtár digitális szolgáltatásai

Alig pár hete büszkélkedett Hoppál Péter államtitkár a kormányzat kulturális nagyberuházásaival, köztük, az Országos Széchényi Könyvtárnak juttatott tízmilliárd forinttal. Ehhez képest a valóság lesújtó. Döglődő szerverek, akadozó szolgáltatások. A Lévai Anikóval jó kapcsolatot ápoló Szőcs “Sámándob” Géza mindenesetre „elnöki” irodát kapott az épületben.

Százmilliót jogászkodott össze a volt államtitkár irodája

Az elmúlt kilenc évben csaknem százmillió forintot fizetett a Gál és Társai Ügyvédi Irodának az irodavezető Gál András Levente egykori mentora, Pokorni Zoltán által vezetett XII. kerületi önkormányzat – derült ki az Origo kérdésére küldött kerületi válaszból. Az Orbán-kormány volt államtitkára korábban adóoptimalizáló cégek kézbesítési megbízottja volt, illetve egy olyan cégben is szerepet vállalt, ahol később Hagyó Miklós is felbukkant.
Találatok: [4]  Oldalak:   1