language

Akták:

Kósa és a milliárdos örökség highlight_off

Kósa és a milliárdos örökség

Kósa és a milliárdos örökség

2018 márciusban jelent meg a Magyar Nemzet oldalán, hogy Kósa Lajost megbízták azzal, hogy fektessen 1300 milliárd forint nagyságrendű örökséget állampapírokba. A tárca nélküli miniszter később a Facebook oldalán beismerte, hogy igaz a történet. Az eredeti narratíva alapján azonban Kósát becsapták és az 1300 milliárdos örökség nem is létezik. Azóta kiderült, hogy sokkal szorosabb a kapcsolat a ‘csengeri háztartásbeli’ és a miniszter között. A miniszter családi ügyvédje, Fiák István tulajdonában lévő Kis Hal Befektetési és Tanácsadó Kft megtalálható a P. Máriához és Orendi Mihályhoz köthető Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft tulajdonosai között. (Orendi és Fiák egyébként annak a  Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) is elnökségi tagjai, melynek Kósa Lajos az elnöke.) Emellett a cég egy debreceni közintézmény, a Debreceni Sportuszoda címére lett bejegyezve

Bár a miniszter tagadja, hogy a segítségéért cserébe bármilyen ajándékot elfogadott volna P. Máriától, több, 20 millió eurórót meghaladó összegről szóló, ügyvéd által is hitelesített ajándékozási ígérvényen is szerepel Kósa aláírása. Emelett felmerült az is, hogy Kósa édesanyja is – a segítségért cserébe – egy 800 millió forintos ajándék ígéretét kapta, egy később nyilvánosságra kerülő dokumentumból pedig kiderült, hogy ez az ajándék további 10 milliárd forinttal egészült volna ki.  A miniszter nem tudott magyarázatot adni erre. Kiderült az is, hogy Kósa több alkalommal a svájci UBS Bankban járt a csengeri örökösnővel, ahol a miniszter felhatalmazást kapott P. Mária svájci bankszámlájához való hozzáférésre. Kósát feljelentették hivatalos vesztegetés és hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával, a Központi Nyomozó Ügyészség szerint azonban semmilyen bűncselekményt bizonyító adat nem látott napvilágot, ezért nem indult nyomozás ellene, ugyanis a közjegyzői okirat az ügyészség szerint önmagában nem igazolja, hogy vesztegetés történt volna. 

P. Máriával szemben 20 rendbeli csalás vádjával indított eljárást a Mátészalkai Járási Ügyészség – a vád szerint az örökösnő 780 millió forintos kárt okozott áldozatainak, akiktől az örökség megszerzése címén csalt ki több milliós összegeket. A vádlottat 2022-ben a három évnyi előzetes letartóztatás lejárta után szabadlábra helyezték, az eljárás azonban továbbra is folyik. A Partizán 2022-es interjújában P. Mária kijelentette, hogy közvetítőként milliós nagyságrendben juttatott fekete pénzeket a Kiskun Tender Kft. részéről Kósa Lajosnak. Emellett az örökösnő első fokon polgári pert nyert Kósa Lajossal szemben jó hírnevének megsértése kapcsán.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [45]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Az ügyészség szerint tök oké Kósa Lajos 1300 milliárd forintos megbízása

Mint ismert, Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter közjegyző előtt vállalta, hogy magyar államkötvényeket vásárol egy csengeri nő 1300 milliárd forint értékű örökségéből, majd a kötvényeket elhelyezi a megbízó számláján, és általános kezelési jogot is kap a számla felett.

Ügyészség: nem gyanús Kósa 1300 milliárdos megbízása

Kósa Lajos ártatlanságához nem férhet kétség – legalábbis ez derül ki a Központi Nyomozó Ügyészség Tényi Istvánnak elküldött. A feljelentéseiről ismert Tényi ugyanis a Kósa-megbízásokról szóló cikkeink nyomán hivatali és közokirat-hamisítás gyanújával is feljelentést tett a vádhatóságnál.

A titokzatos Kósa-ügy, egy svájci magyar milliárdos és a nagy fegyverüzletek

Gratian Dietrich Béla Anda nevét valószínűleg csak nagyon kevesen ismerik. A zürichi magyar tiszteletbeli konzulról nehéz bármi személyeset találni az interneten, a magyar nyelvű oldalakon pedig szinte semmi nincs azonkívül, hogy mikor nevezték ki, és hogy mi a tiszteletbeli konzulátus elérhetősége. Pedig a 48 éves Gratian Anda nem akárki a svájci üzleti életben…

Banki felvételek bizonyíthatják, hogy Kósa Lajos is járt Svájcban

Szerdára idézte be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szabó Gábornét, azt a csengeri asszonyt, aki állítólag mesés örökséget vár Svájcból, és akinek Kósa Lajos jelenlegi tárca nélküli miniszter ígért segítséget ennek megszerzésében és befektetésében. Helmeczy László, az asszony ügyvédje a Magyar Nemzetnek nem tudta pontosan megmondani, milyen ügyben nyomoz az NNI (ahová áttették az eljárást), hiszen ügyfelét még nem gyanúsították meg semmivel, csak feltételezi, hogy csalás lehet a gyanú az egyébként már január óta folyó eljárásban.

A csengeri örökösnő ügyvédje szerint saját nevére is elfogadott ajándék-ígérvényt Kósa Lajos

Részvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogokról fogadott el ajándék-ígérvényt Kósa Lajos a csengeri örökösnőként emlegetett Szabó Gábornétól, és a sztorinak vannak eddig ismeretlen szereplői is – ezt nyilatkozta az asszony ügyvédje, Helmeczy László az Átlátszónak. Ügyfelével jelenleg nem tud kommunikálni, Szabóné a választásokig valószínűleg nem jön már vissza Magyarországra.

Megszólalt a Kósa-ügy főszereplője, ő örökölte az 1300 milliárdot

Elsőként a Blikknek mondta el, hogyan került kapcsolatba Kósa Lajossal, beszélt a hihetetlen nagyságú, mesés vagyonáról és a terveiről is. Állítása szerint az apjától örökölt eurómilliárdok sorsát intézi, valamint a szükséges iratokat szerzi be, amelyekkel igazolni tudja a pénz létezését és jogtisztaságát.

Fordulat a Kósa-botrányban, megszólalt a svájci repülős cég

“Sem Szabo Gáborné, sem más magánszemély soha nem volt az [Altenrhein Aviation – a szerk.] AG részvényese. Kósa Lajos és Czakó Jànos urak sem képviselőként, sem más minőségben nem vettek részt a cég éves közgyűlésein.

Debreceni közintézményben működik a Kósát átverő nő és a Kósa-bizalmasok közös cége

Bár Kósa Lajos tegnap azt mondta, 2016-17 fordulóján megszakította a kapcsolatot az őt átverni próbáló „közismert csalóval”, cégpapírokból kiolvasható, hogy a miniszter bizalmi köre éppen 2017 márciusában aktivizálta újra a kapcsolatot a csengeri nővel. Furcsa az is, hogy a „szélhámos háztartásbeli” kft.-je 2014 márciusa óta egy debreceni közintézménybe van bejegyezve.

Ha Kósa csak hülye volt, akkor is súlyos dolgokkal kell elszámolnia

Napok óta attól hangos az ország, hogy Kósa Lajos közjegyző előtt vállalta el, hogy állampapírba fekteti egy csengeri háztartásbeli nő állítólagos németországi örökségét: 4,3 milliárd eurót, azaz kb. 1300 milliárd forintot.
Találatok: [45]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>