Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Az olajbizottság hétfőn két exminisztert hallgat meg
Két volt minisztert és a VPOP jelenlegi vezetőjét hallgatja meg az olajbizottság a parlamentben hétfőn.
Újabb tanúk vallomására számít az olajbizottság
Nógrádi Zsolt, az olajügyekkel kapcsolatban tíz napja meghallgatott tanú és Dunai Imre volt MSZP-s honatya meghallgatásával ma rendkívüli ülést tart a parlament olajbizottsága. Az elnök, Pallag László cáfolta, hogy szó lett volna az FKGP elnökségéből történő eltávolításáról a pártelnökség pénteki ülésén
Vádemelési javaslat békési rendőrök ellen
Befejezte a nyomozást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Békés megyei, illetve szeghalmi rendőrök ellen, akiket hivatali visszaélés, valamint bűnpártolás alapos gyanúja miatt vontak eljárás alá. Több gyanúsított neve a békési olajbotrányt kirobbantó Karancsi Tibor nyilatkozataiban és vallomásaiban is szerepelt.
Pallag ismét olajat öntött a tűzre
Az Antall-kormány magasrangú politikusait, rendőreit, több vállalatot és az MSZP-t is bűnözőkkel való összejátszással vádolta az az ismertetlen kilétű tanú, akit az olajbizottság csütörtöki zárt ülésén hallgatott meg - legalábbis erről számolt be tegnap Pallag László, a testület kisgazdapárti elnöke.
Az olajügyek felgöngyölítésének akadályozása a vád
Szeszák Gyula nyugalmazott Hajdú-Bihar megyei főügyészt hallgatta meg hétfői ülésén a parlament olajügyi bizottsága. Szeszák az ülésen Györgyi Kálmán leköszönő legfőbb ügyészt és Pintér Sándor belügyminisztert is azzal vádolta meg, hogy akadályozták egy Hajdú-Bihar megyei olajügy felgöngyölítését.
A Belügyminisztérium jelentése hamarosan az olajbizottság elé kerül
A jelentés szerint a közelmúltban négy, olajjal összefüggő bűncselekmény esetében közéleti szereplők is a nyomozás látókörébe kerültek. Az összesítésből az is kiderül, hogy egy magas rangú pénzügyminisztériumi köztisztviselő ellen titkos nyomozást folytatott a rendőrség egy több mint nyolcvanmillió forintos kárértékű olajbűncselekménnyel összefüggésben, de a nyomozás intézkedés nélkül fejeződött be.
Államtitkárok is érintettek lehetnek az olajügyben
Az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság hétfői ülésén Arnold Mihály, a vámhivatal országos parancsnoka az ülésen azt állította, hogy Dunai Imre, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium volt államtitkára és Bártfai Béla, a pénzügyi tárca helyettes államtitkára egy, a vámvisszaélések megelőzése érdekében hozott utasítás visszavonására szólította fel 1994-ben.
Guruló rubelek III.
Olajügyek
Faragó Csaba
Máté László
Matyók György
Princz Gábor
Szász András
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Eastern European Market Kft.
Miniszterelnöki Hivatal (MEH)
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
Nádor 95 Rt.
Pénzügyminisztérium
Postabank
Speed-Ex Kft.
System Consulting Rt.
államadósság
állami / önkormányzati vállalat