language

Lapok:

Személyek:

Tiborcz István highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Tiborcz István

Tiborcz István (Szombathely, 1986. június 23. –) magyar jogász, ügyvéd, vállalkozó. Házas, felesége 2013 óta Orbán Ráhel, Orbán Viktor legidősebb lánya.

2009 tavaszán Tiborcz barátjával, Erdei Bálinttal négy vállalkozást alapított: ES Water, ES Gas, ES Audit és ES Light. A négy vállalkozás 2009 őszén beolvadt a 2009 nyarán alapított ES Holding Zrt.-be (az Elios Innovatív Zrt. jogelődjébe). Tiborcz 2013-ban értékesítette az Elios Innovatív Zrt-ben levő tulajdonrészét. Az Elios kapcsán 2018-ban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) javaslatára vizsgálóbizottságot állítottak fel bűnszervezetben elkövetett költségvetési gyanúja miatt.

Tiborcz 2015-ben alapította meg a BDPST Group nevű, tőkebefektetéssel, ingatlanfejlesztéssel és -forgalmazással, illetve szállodaüzemeltetéssel foglalkozó vállalkozását. A BDPST Zrt. 2018-ban stratégiai befektetőként megvásárolta a Konzum PE Magántőkealap részvénycsomagját az Appeninn Holdingban, amelyet 2020-ban értékesített. A BDPST Group 2021-ben a pénzügyi szektorba is belépett a Gránit Bank Zrt. 57 százalékos tulajdonrészének megvásárlásával. A BDPST szállodaüzemeltetési tevékenységéhez  műemléki épületekhez jutott hozzá: társasága a Pannon Tessera Hospitalis fő részvényeseként megszerezte a keszthelyi Hullám (bezárt) és Helikon hoteleket, melyek ma már Paár Attila és Boda Gábor tulajdonában vannak. Emellett Tiborcz tulajdonában áll a Vörösmarty tér közelében lévő ötcsillagos Dorothea Hotel is, amely létrehozatala nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak lett minősítve, mivel világörökségi helyszín és nemzeti műemlék. 

(fotó: 444.hu

 

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Az EU szerint nem voltak rendben Orbán vejének közbeszerzései

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós pénzügyi forrásokat felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban. A Wall Street Journal értesülése alapján a hivatal már megküldte a jelentését a magyar ügyészségnek, és azt javasolja, hogy tegyenek jogi lépéseket.

Több száz NER-lovag szerzett százmilliókat

2010 és 2017 között nagyon sok szerencsés magyar, köztük egészen fiatal ügyvédek, üzletemberek, rokonok és barátok gazdagodtak meg Magyarországon. Ez a csapat elsősorban a politikai bizalomnak köszönheti anyagi sikereit. Hogyan szerzik, hogyan költik, illetve hogyan fektetik be ezek az emberek a pénzüket? Többrészes sorozatunk bevezető felvonásában az elmúlt öt évtized vagyonosodási útjait vizsgáltuk.

Tiborczék azért annyira nem szeretik a nyilvánosságot

Tiborcz István, Orbán Viktor veje és sok nagy üzlet nyertese a hét elején váratlanul interjút adott az Origónak, amelyben bevallotta: „meghatározó” tulajdonrésze van az értékes budapesti ingatlanoktól a turai kastélyig több nagyon értékes épületet is megszerző (és az FBI által is körözött Gaith Pharaonnal is üzletelő ) BDPST Zrt.-ben. Ezt a céget már korábban is hozzá kötötték, többek között azért, mert Tiborcz István fizette ki a 100 ezer forintos illetéket a cég bejegyzésekor.

Megbukott a terrorátvilágításon Orbán kedvenc arab üzletembere

Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának hátterét. Az Orbán Viktorral jó kapcsolatokat ápoló Zaid Naffa segítette a körözés alatt álló szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon magyarországi beutazását. Most kiderült: nemcsak Pharaon, de Naffa is magyar állampolgárságot akart. Ekkor ellenőrizte őket több szerv, Naffa pedig megbukott az átvilágításon.

Egyre furcsább a Magyar Posta italautomatás pályázata

Alig két hónap maradt arra, hogy az étel- és italautomatákat bekössék a NAV-hoz. Egyelőre csak az látszik, hogy a kormány nagyon meg akarja sarcolni az üzemeltetőket, de még nincs meg az eszköz sem, amely technikailag garantáltan biztosítaná a kapcsolatot a gépek és a NAV között. Ennek hiányában azok az automaták is leállnak december 1-jén, amelyek üzemeltetői megkötötték a szerződést a feladat ellátására kijelölt Magyar Postával. Tiborcz egykori cégtársa viszont jól járhat.

Orbán vejének cége csinálta a világítást, ami miatt félbeszakadt a Vasas–Haladás

A hétvégi forduló egyik kuriózuma a Vasas–Haladás mérkőzés volt, amit a huszadik percben félbe kellett szakítani a világítás meghibásodása miatt. A beszámolók szerint előbb a reflektorok egy része hunyt ki, majd hamarosan az összes. A stadion világítását 2015 tavaszán az akkor Tiborcz István tulajdonában álló Elios Zrt. újította fel egy másik céggel közösen, nettó 110 millió forintért. A megbízást a Nemzeti Sportközpontoktól, azaz az államtól nyerték el.

Hitték volna? Mészáros, Garancsi, Tiborcz és Simicska könnyebben boldogul az építőiparban

Azért erről lehettek sejtéseink. Most azonban egy korrupcióüldöző szervezet statisztikai módszerekkel is bebizonyította: Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasai nem találkoznak akkora árversennyel az építőiparban, mint a többiek, pedig jó nagy uniós projekteket nyernek el.

Óriáshitellel pénzeli Habony barátait a félig állami Gránit Bank

Óriásit kaszáltak azok, akik még év elején nagyon olcsón privatizálták az államtól a budapesti Four Seasons mögötti, 8200 négyzetméteres OGYÉI-épületet a Zrínyi utca 3-ban.

3,6 milliárdból régészkedik a West Hungária Bau

A Várbazárt felújító és az új MTK stadiont felhúzó West Hungária Bau készítheti majd elő Kelet-Magyarország útépítéseit - ez derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A cég négy konzorciumi partnerével (a rábapatonai ArcheoGép Kft.-vel, a bátaszéki Alisca Bau Kft.-vel, a budapesti Ex Voto Kft.-vel és a Leveller Kft.-vel) 3,6 milliárd forintért végezheti majd el az útépítések előkészítő munkáit és tárhatja föl, hogy nincsenek-e régészeti lelőhelyek a tervezett utak vonalán.

Helyreigazítás

Az Index.hu Zrt. kiadásában megjelenő index.hu online internetes kiadványban 2016. december 14. napján, a http://index.hu/gazdasag/2016/12/14/ismet_haveroknak_oszt_aron_alul_ingatlant_a belváros/ linken elérhető "Ismét haveroknak oszt áron alul ingatlant a belváros" címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy: "Több nagy értékű Budapest belvárosi ingatlan" vásárlója, a „Spielberg Ingatlanforgalmazó Kft., melynek ügyvezetője ős korábbi tulajdonosa Szivek Ferencné, aki Szivek Norbertnek az édesanyja." "Szivek Norbert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatótanácsának tagja, és enyhén szólva sem ismeretlen a kerületben, legutóbb egy Vörösmarty téri luxushotel-fejlesztésre kapott gigahitelt az állami Eximbanktól." "A kedvezményezett az a Szivek család lenne, amelynek egyik tagja nemrég Orbán Viktor vejével, Tiborc Istvánnal szerzett hatalmas ingatlanvagyont a belvárosban."
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>