language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Intézmények:

Magyar Nemzeti Bank (MNB) highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

„Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről”

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik.

Így kerek a világ: Mészáros Lőrincék szerelik a klímát Matolcsy Györgyéknél

Több mint hatvan klíma cseréjére szerződött néhány hete a Magyar Nemzeti Bank és a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft a közbeszerzési értesítő szerint. A cégnek az MNB központi és Krisztina körúti épületében kell elvégeznie a munkát, amelyért bruttó 2,61 millió forintot kapnak.

Hogyan tüntet el 265,8 milliárd forint közpénzt Matolcsy György? Tanítani kéne

A jegybankelnök vezetésével és eszméinek terjesztésére alapítványi és cégbirodalom épül közpénzekből. A Matolcsy György bizalmasai által vezetett intézményháló masszívan települ rá a felsőfokú és tudományos képzésre. Matolcsyék szerint a pénz elköltéséhez a közvéleménynek nincs köze.

Hazudott az MKB, mégis eladta a műgyűjteményét az MNB alapítványainak – csak gyorsan visszakérte

Nagy a kavarás a magyar művészettörténet legnagyobbjait felvonultató kollekció titkos értékesítése körül. Az alapítványok 2,5 milliárdot különítettek el a tranzakcióra.

Matolcsyék és a közpénz

„Az MNB-alapítványok által felhasznált közpénz ellenőrizetlen forrásként jelenik meg a szigorúan szabályozott felsőoktatási piacon.” A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Bizottságának állásfoglalása.

Első fokon lapunk nyert: Matolcsyéknak ki kell adni az adatokat

A bíróság kimondta: a jegybank kecskeméti Pallas Athéné alapítványa közfeladatot ellátó szerv, melynek vagyona nemzeti vagyon, a gazdálkodásával kapcsolatos adatok ezért közérdekű adatok. Az alapítvány elvben 15 napon belül köteles lenne kiadni a lapunk által igényelt adatokat. Az ítélet azonban nem jogerős.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>