language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Akták:

V. kerületi ingatlanügyek highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

V. kerületi ingatlanügyek

V. kerületi ingatlanügyek

Rogán Antal (2006-2014), majd Szentgyörgyvölgyi Péter (2014-) polgármesteri időszakaalatt számos olyan ügy került nyilvánosságra, amelyben az V. kerületi önkormányzat áron alul adott el értékes ingatlanokat. A nyomott áron eladott ingatlanok jellemzően kormányközeli szereplők, illetve rokonaik érdekeltségeihez kerülnek – így például Giró-Szász András egykori államtitkárhoz (Dorottya utca 8.) egy Habony Árpád-közeli körhöz (pl. Károly körúti, Aulich utcai lakás), a Rogán Antalhoz köthető Fintha-Nagy Ádám ügyvéd tulajdonában álló OS17 Ingatlanforgalmazó Kft-hez (pl. Hercegprímás utca, Zrínyi utca), vagy Schadl Györgyhöz, az MBVK akkori elnökéhez (Városház utca 16.

A sokszor irreálisan alacsony árat általában az önkormányzat által megbízott értékbecslő állapítja meg, emellett az önkormányzat 30%-os (2022-es szabályozás szerint már csak 10%-os) kedvezményt ad azoknak a vásárlóknak, akik korábban bérelték az ingatlant. Bár a Fővárosi Önkormányzatnak hivatalosan elővásárlási joga van az ingatlanok esetében, ezt jellemzően vagy átengedte a vevőnek, vagy – ahogy az ellenzéki városvezetés kijelentette – a Fidesz-vezette Belváros nem biztosította az elővásárlás lehetőségét. Az ingatlanokhoz hivatalosan nyílt pályáztatás során lehet hozzájutni, a pályázás folyamata azonban jelentősen meg van nehezítve: a pályázati dokumentációhoz több százezer forintos áron lehet hozzájutni, a betekintésre pedig csak szűk intervallumot biztosít az önkormányzat által megbízott ügyvédi iroda, ezzel biztosítva, hogy az ingatlanok egy szűk és jól informált csoporthoz kerüljenek. 2020 év végén, a COVID alatti veszélyhelyzet időszakában Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester egyszemélyben döntött 2,2 milliárd forintnyi ingatlan eladásáról .Az ügyletek nagy része emellett utólag sem átlátható, az belvárosi önkormányzat jellemzően hosszas pereskedés után adja csak ki az ingatlangazdálkodásával kapcsolatos – általában hiányos és sok helyen kitakart – dokumentumokat. 

Az áron alul eladott ingatlanok ügyében több alkalommal indult nyomozás, a Nemzeti Nyomozó Iroda végül nem állapított meg bűncselekményt.  2022-ben a Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottságot állított fel az V. és VII. kerületi önkormányzati ingatlanértékesítések kivizsgálására. A Telex információi szerint Belváros-Lipótváros önkormányzata csak 2019 óta körülbelül 20 milliárd forint értékű ingatlanvagyontól vált meg.

 

A Népszava 2015-ös összesítése az áron alul eladott, V. kerületi ingatlanokról

Az Index 2016-os cikke Rogán Antal érintettségéről

A Magyar Narancs 2017-es összesítése

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2

Amikor a gyerekek szívják meg az ingatlanozást: a játszótér, amit elpancserkodott az V. kerület

Z. belvárosi szülő, akit nemcsak elszomorít, de fel is dühít, ami évek óta a Kálvin térhez közeli Bástya utcai játszótér körül zajlik. Vagyis az egykori játszótér körül: tavaly ősszel a szélesebb közvélemény is fölfigyelt a környező óvodások által használt helyszínre, amikor a telek új tulajdonosa hirtelen bontani kezdte a játékokat, hogy birtokba vehesse a területet. És birtokba is vette: ma egy 500 forintos óradíjért üzemelő parkoló működik a grundon.

Évekig titkolták, de a Fidesz most már foggal-körömmel védi az új ingatlanmutyit a Belvárosban

Egészen különös gyakorlat alakult ki az V. kerületi önkormányzat ingatlanértékesítési gyakorlatában az elmúlt években – ezt még hetekkel ezelőtt tárta fel lapunk. A dolog lényege, hogy 2015 nyarától adott a lehetőség a Belvárosban, hogy egy önkormányzati ingatlan bérlője a neki jogszerűen járó elővásárlási jogot (és nem mellékesen a 30 százaléknyi kedvezményre való jogosultságot) csak úgy átruházza valakire, mondjuk egy ingatlanos cégre, vagy másra, akár magánszemélyre is. Azaz úgy kaphat valaki ma is kedvezményt az amúgy sem magasra vert árakból az V. kerületben, hogy egy percig nem bérelte az adott ingatlant.

Orosz állami bank lett a belvárosi ingatlanmutyi új trendjének szimbóluma

Átruházás: ez az új jelszó a Rogán Antal utáni idők V. kerületében. Évek óta lehet átpasszolni alacsonyra értékelt ingatlant, a vásárláshoz ma már nem is kell bérlőnek lenni. A hasznot rendre ingatlanügynökök húzzák, az ellenzék nyílt visszaélésről beszél.

Belvárosi ingatlanmutyi: Trükkös vásárlás után, először lépett fényre egy Fidesz-képviselő

Nem szűnt meg a Rogán Antal alatti gyakorlat, és az elmúlt években is rengeteg ingatlant értékesítettek a piaci ár töredékéért Budapest egyik legdrágább kerületében. Az egyik ügy szálai egyenesen a Fidesz parlamenti frakciójába vezetnek. Sorozatunk első része.

Kiment pár ház az ablakon

Rogán Antal belvárosi polgármesterkedésének a hagyatéka a piaci ár alatt értékesített volt önkormányzati ingatlanok sora. Utánajártunk, hogy a botrány elülte után mit kezdtek vele a Fideszhez vagy azok politikusaihoz közeli új tulajdonosok.

Bíróság kötelezi az V. kerületet, hogy kiadja az Aulich utcai lakás eltűnt szerződéseit

Itt találkozott Habony Árpád, Rogán Antal és Kertész Balázs.

Várost vigyenek! – Mit kaphat Rogán az V. kerületi ingatlanok leárazásáért?

A nyilvánosságba nagy svunggal berobbanó önkormányzati ingatlanügyek többnyire nem állnak meg a bíróság előtt. Az eljárás akár évtizedes elhúzódása ellenben szinte garantált.
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2