language

Intézmények:

Magyar Nemzeti Bank (MNB) highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Már a következő csalásokat készíti elő a brókerkormány

Már a jövőbeni brókercsalásokat készíti elő a Fidesz-KDNP kormány azzal, hogy a Gazdasági bizottságban lesöpörték az asztalról az MSZP-nek azt a törvénymódosítását, amely a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának felállítására tesz javaslatot - írja közleményében Harangozó Tamás.

DK: Polt Péter falaz a korrupciós "disznóságokhoz"

A Demokratikus Koalíció szerint Polt Péter legfőbb ügyész a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta egyetlen botrányos, korrupciós, "oligarchikus" ügy kivizsgálására sem volt kíváncsi, minden esetben falazott a "vélhető disznóságokhoz".

Összeérnek a Quaestor-botrány szálai

A Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.

Előzetesben Tarsoly

Előzetes letartóztatásba helyezte Tarsoly Csabát és két társát, a Quaestor-botrány három szereplőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság. A döntést azonban a brókercég tulajdonosának ügyvédje megfellebbezte. Ezt Papp Gábor közölte az MTI-vel vasárnap, a döntést követően.

Nyomozhatnak a duplázók ellen

Már az ügyészség mérlegeli, indítson-e nyomozást a költségtérítésüket duplán felvett fideszes képviselők ügyében. Nem biztos, hogy gyanúsítottak is lesznek, ha mégis, akkor sem valószínű, hogy az Országgyűlés felfüggeszti mentelmi jogukat. Ha igen, nem biztos, hogy vádat is emelnek ellenük.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3