language

Helyek:

Magyarország highlight_off

Intézmények:

Magyarország Kormánya highlight_off

Magyarország Kormánya

A végrehajtó hatalom gyakorlásának központi szerve, az egyes kormányzati ágak vezetőinek, a minisztereknek az összessége. A kormányok feladatait az adott állam belső szabályozására és külkapcsolatára vonatkozó alapelvek, a jogforrások rangsorának csúcsán elhelyezkedő alaptörvény vagy alkotmány írja elő.

Magyarország kormányának vezetője a miniszterelnök, mely tisztséget 2010 óta Orbán Viktor tölti be.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Kurier-jelentés: Osztrák cégek ellen is megy a kiszorítósdi Magyarországon

A kárvallottak szerint az Orbán-kormány mindent módszeresen csinál, semmit sem bíz a véletlenre. Az osztrák Európa-miniszter szerint az önkény egészen nagy holdingokat is sújt.

Megindítja a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság a magyar kormánnyal szemben

A – régi, új – kormány nem tett, illetve ígért érdemi lépéseket az uniós pénzekkel való magyarországi visszaélésekkel szemben. Várható volt, mégis súlyos csapás lehet ez a koronavírust, illetve az orosz agressziót megszenvedő magyar gazdaságnak. Az Európai Bizottság komolyan aggódik amiatt, hogy Magyarországon sérülnek az Európai Unió pénzügyi érdekei, miután felelősségre vonás nélkül maradtak konkrét korrupciós aggályok. A Bizottság korábbi közlése szerint elsősorban a közbeszerzésekkel és az igazságszolgáltatási szervek – például az ügyészség – független működésével kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket és kifogásokat abban az adminisztratív levélben, amelyet tavaly küldtek az Orbán-kormánynak.

A kormány nem titkolhatja tovább, hogy mi alapján döntött a 35 éves sztrádakoncesszió mellett

Két per zajlik, az egyik gyorsforgalmi utakról a másik a hulladékgazdálkodásról, az első bírósági ítélet lett immár jogerős. A Nemzeti Koncessziós Irodának 15 napon belül ki kell adnia a döntést megalapozó számításokat.

Távközlési szuperholding: egyelőre nincs benne az állam kritikus hálózata, de a harc még nem zárult le

Informatikai rendszer mindenhez kell, választásokhoz, villamosenergia-hálózathoz, katasztrófavédelemhez, egészségügyhöz, nemzetbiztonsághoz. A 4iG most többségi tulajdont szerezhet az Antenna Hungáriában. De vajon mi lesz az úgynevezett kritikus infrastruktúrával, az is fokozatosan magánkezekbe kerülhet? Február 22. óta tudjuk, hogy a tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. többségbe kerülhet az állami Antenna Hungáriában.

470 milliárd forinttal kevesebb jut az EU helyreállítási alapjából Magyarországnak

Az előre jelzettnél jóval magasabb gazdasági növekedés miatt Magyarország kevesebb vissza nem térítendő támogatásra lesz jogosult az Európai Unió helyreállítási alapjából, mint azt korábban tervezték – írta a Népszava, és a lap azt is megállapítja, hogy Magyarország várhatóan a harmadik lesz a legtöbb forrást elveszítő tagországok listáján Belgium és Hollandia után. 2511 helyett 2050 milliárd érkezhet majd gazdaságélénkítésre, ami 18 százalékos csökkenés. Hogy ehhez a pénzhez hozzá lehessen jutni, a magyar kormánynak meg kell állapodnia az Európai Bizottsággal, hogy mire használja fel 2026-ig, eddig azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre.

Stummer: Több mint száz ember ellen használták a Pegasus kémszoftvert

A Parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, Stummer János volt a Partizán Spartacus című műsorának a vendége, és a Pegasus üggyel kapcsolatban megerősítette, hogy egy élő keretszerződésről van szó, aminek a mellékleteit nem látta. Stummer azóta mer bátrabban beszélni az ügyről, miután a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke, Kósa Lajos csütörtökön elismerte, hogy a kormány vásárolt a kémszoftverből.

Így foszlott szét a kormányzati ködösítés a Pegasus-ügyben

Három és fél hónapon át próbálta az Orbán-kormány előbb letagadni, majd agyonhallgatni, hogy az államnak köze lenne a Pegasus-ügyhöz. Ez egészen addig működött is, amíg november 4-én délután Kósa Lajos az RTL Klubnak beismerte, hogy Magyarország megvásárolta és használja is az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét. Összefoglaljuk, hogy jutott a kormányzat a tagadástól a beismerésig.

Kivégzi a megmaradt magánközpontokat az állami nyomulás a meddőségi ellátásban

A jövő évi költségvetésből 3,5 milliárd forintot már el is különített a kormány, hogy kibővítse az eddigi meddőségi finanszírozást. Egyvalamit azonban nehezebb átlátni: Miért van szükség az egészhez magántulajdonban lévő meddőségi klinikák állami tulajdonba vételére? Lantos Gabriella szerint a lépéssel nem történik más, minthogy „az állam kiszorítja a piaci szereplőket a meddőségellátásból.” A magán meddőségi ellátás fokozatos megfojtásával a kormány „egy jól tejelő báránykát terel vissza az akolba”- fogalmazott Lantos, arra utalva, hogy a most megvásárolt meddőségi klinikák egytől egyig nyereséges vállalkozások voltak. Ugyanakkor az egész ügylettel kapcsolatban elterjedt annak a gyanúja is, hogy NER-közeli üzleti körök benyomulását készíti elő az állami pénzekkel mostantól még inkább kitömött meddőségellátásba. Ezt a feltevést erősíti Lantos Gabriella szerint az is, hogy a meddőségi ellátás központosított intézményrendszere 2022. december 31-ig állna csak fenn a Magyar Közlönyben megjelentek szerint.
Találatok: [9]  Oldalak:   1