language

Intézmények:

Miniszterelnöki Kabinetiroda highlight_off

Személyek:

Vízkelety Mariann highlight_off

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányfő munkáját segítő, 2015 októberében létrehozott minisztérium, amelynek élén miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke áll. 2015 óta Rogán Antal a vezetője.

Vízkelety Mariann

Vízkelety Mariann (1956-2024) magyar jogász, korábban az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára. E minőségében felelős volt a jogi hivatásrendekkel való együttműködésért, a Völner-Schadl-ügyben is felmerült a neve. Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.

Pályáját bírósági fogalmazóként 1980-ban kezdte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol később bírósági titkárként dolgozott és bíróként is ítélkezett. 1986-tól 1988-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt. 1989-től 1992-ig ügyvédként tevékenykedett a Budapesti 54. számú Jogtanácsosi Munkaközösségben, illetve jogutódjában, a Budapesti 54. számú Ügyvédi Irodában.

1992-től 1994-ig a Miniszterelnöki Hivatalban a Miniszterelnöki Kabinetben látott el közszolgálati feladatot, majd 1994 és 1998 között ismét ügyvédi praxist folytatott a Budapesti 54. számú Ügyvédi irodában. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal, Gazdasági- és társadalompolitikai titkárság vezetője volt, ezt követően 2002 és 2004 között a Miniszterelnöki Hivatal titkárságvezetői tisztségét töltötte be. 2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatala szakmai főtanácsadója volt. 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki, ezután 2012. nyarától 2015. tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettese volt. 2015. április 1-jétől töltötte be az Igazságügyi Minisztérium, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztségét 2020. április 30-ig. 

2024 januárjában hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt.

2024 januárjában hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap elhunyt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Közpénzből osztotta az oroszbarát és fideszes mémeket egy facebookos propagandaoldal

A 208 ezres táborral bíró Patrióta Európa Mozgalom facebook-oldal hetente gyakran több száz, köztük a Fideszt támogató képeket oszt meg a közösségi szájton. Az oldal működtetésére egy Fidesz-közeli egyesület 2019-ben közpénzből származó 5,8 millió forintot kapott. A pénzt csavarosan, egy alapítványon keresztül küldték, de a szálak Rogán Antalhoz vezetnek.
Találatok: [1]  Oldalak:   1