Intézmények: |
Az új médiakirály, aki el is hiszi a fideszes propagandát
Balásy Gyula, a New Land Media Kft. és a Lounge-csoport tulajdonos-cégvezetője már az első nemzeti konzultáció, vagyis 2005 óta dolgozik a Fidesznek, de sokáig csak másodhegedűs lehetett. 2016 után azonban hirtelen a kisebb beszállítóból a kormányzati propaganda number one ügynöksége lett. Az egykori art director szerény, visszahúzódó alkat, és ismerői szerint telitalálat a Fidesznek. Balásy ugyanis a rábízott feladatokat nemcsak elvégzi, de valóban át is éli a kormányzati sikerpropagandát, illetve a negatív kampányok üzeneteit.
BALÁSY VALAMIT NAGYON TUD: AZ ÁLLAM SZINTE MÁR CSAK VELE DOLGOZTAT
A Rogán-minisztérium által vezérelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) közzétette a választások előtti 3 hónapban lefolytatott tenderei eredményét. Az NKOH itt különböző állami szerveknek, hivataloknak, állami vállalatoknak folytat le a kommunikációs tendereket úgy, hogy egy korábbi szerződésben már kiválasztott három cégcsoportot, akik aztán minden egyes munkáért külön "versenyeznek". A három klientúrabajnok, Balásy Gyula, Kuna Tibor és Csetényi Csaba közül utóbbi kettő érdekeltségei lemaradtak, az állami kommunikációs feladatokat pedig sorra Balásy cégei, a New Land és a Lounge viszik el. Az állami propagandakampányokért is felelős cégek a december vége és május vége közti időszak összesen 11,4 milliárd forintos különböző munkáinak 84%-át nyerték el.
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Balásy Gyula
Csetényi Csaba
Kuna Tibor
Affiliate Network Kft.
Lounge Design Kft.
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
Network 360 Kft.
New Land Media Kft.
Trinity International Communications Kft.
Young & Partners Kft.
állami/önkormányzati szerződések
hatalomkoncentráció
háttér
infografika
klientúra
közbeszerzés
PR
Az állami reklámpénzek közel 90 százaléka landolt a gyűlöletkampányos Balásynál a választás előtt
Nagyon megerősödött az állami reklámprojektek terén Balásy Gyula, és ezt Kuna Tibor és Csetényi Csaba biznisze bánja, derül ki a K-Monitor friss összesítéséből.
Hatvanmilliót költenek arra, hogy hirdessék, épül az új Puskás Stadion
Bár csak 2019 végére készül el, már az idén is 60 millió forintot költhet az állam az új Puskás stadion építésének kommunikációjára. Az erről szóló közbeszerzést április 6-án, azaz két nappal az országgyűlési választások előtt írták ki, mostanra pedig az eredmény is megvan.
Még 700 millió elmegy a Családok évének reklámjára
Az I. ütemet tehát nettó 608 millió forintért a New Land Media és a Lounge Design Kft. végezhette el. A II. ütemre kiírt eljárást szintén ez a két társaság bonyolíthatja le - derül ki a közbeszerzési hatóság adatbázisába feltöltött összefoglaló tájékoztatásból. A feladatokat most azonban valamivel többért, nettó 700 millió forintért fogják elvégezni.
Rogán szomszédja gyanúsan nyert százmilliós megbízásokat állami cégtől
Csetényi Csaba, Rogán Antal propagandaminiszter szomszédjának két cége összesen 617 millió forintnyi megbízást nyert el a Miniszterelnökség egyik háttérintézményének két közbeszerzésén – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményekből. A tendereket a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. írta ki.
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Balásy Gyula
Csetényi Csaba
Kuna Tibor
Woth Márton
Affiliate Network Kft.
Insomnia Reklámügynökség Kft.
Lechner Tudásközpont
Lounge Design Kft.
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
Network 360 Kft.
New Land Media Kft.
PlanB-Media Kft.
Print Agency Kft.
Serenity Solution Kft.
Századvég Politikai Iskola Alapítvány
Trinity International Communications Kft.
Young & Partners Kft.
klientúra
közbeszerzés
PR
tanácsadás
Duplán csapolták meg a Soros-kampány milliárdjait
Kétszer vették le a sápot a Soros Györgyre fókuszáló nemzeti konzultáció milliárdjaiból a baráti hirdetőcégek, miközben az állami megrendelés eljutott a politikai reklámokat közlő újságokhoz, tévékhez. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda gigantikus összegeket felemésztő kampányaiban az elmúlt években olyan finanszírozási rendszer alakult ki, amely lehetővé tette, hogy még az állam és az állami tulajdonú médiumok közé is beékelődjön két magáncég, és mindkettő jelentős jutalékot számoljon fel ugyanarra a reklámra. Ezzel a megoldással az állam által kifizetett minden 1 milliós hirdetési díjból akár 400-500 ezer forintot is zsebre tehettek a hirdetésszervezők.
Andy Vajna
Balásy Gyula
Csetényi Csaba
Mészáros Lőrinc
Rogán Antal
Tombor András
Atmedia Kft.
Lounge Design Kft.
Media Services Company Magyarország Kft.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Miniszterelnöki Kabinetiroda
New Land Media Kft.
TV2 (televízió)
Village Media Kft.
hirdetés
klientúra
média
608 millióért reklámozza a Családok Évét a gyűlöletkampányos Balásy cége
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal által lefolytatott közbeszerzésen a Családok Éve országos programsorozat és kommunikációs kampányhoz kapcsolódó rendezvényszervezési, grafikai tervezési, integrált reklámügynökségi, továbbá médiatervezési és -vásárlási, gyártási feladataira kerestek vállalkozót.
Felfoghatatlan számok: mutatjuk, mennyit költöttek Rogánék tavaly propagandára
Egy táblázatban gyűjtöttük össze a propagandaminisztérium 2017-es megbízásait. Az összeg az eredeti terv majdnem háromszorosára kúszott, a pénz pedig ugyanannál a néhány cégnél landolt. A sorosozáson kívül filmreklámra és a vizes vb-re is sok ment el.
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Balásy Gyula
Csetényi Csaba
Kuna Tibor
Rogán Antal
Affiliate Network Kft.
Lounge Design Kft.
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
Network 360 Kft.
New Land Media Kft.
Trinity International Communications Kft.
Young & Partners Kft.
állami/önkormányzati szerződések
hirdetés
klientúra
közbeszerzés
média
Újabb 15 milliárd jut kormánypropagandára
Az év végén újabb 15 milliárd forintnyi megállapodást kötött a Rogán Antal vezette minisztériuma kormánypropagandára. (http://www.kormany.hu/download/b/d8/41000/MK_szerz%C5%91d%C3%A9sek_2016100-20171231.pdf#!DocumentBrowse)