language

Akták:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése highlight_off

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

2011-ben a Parlament elfogadott egy törvényt, miszerint az ország kormányzásának kötelezően ki kell költöznie a Parlamentből. Az Orbán-kormány a 2014-es választások után döntött a terv megvalósítása mellett. A 2015 májusában hivatalosan is megkezdődő beruházás, a Nemzeti Hauszmann Terv megvalósításának költségét mintegy 200 milliárd forintra becsülték. A projekt összesített költségeiről nehéz adatokat találni, de már 2017-ben is magasabb költségekkel számoltak a megvalósításra. A terv programja tartalmazza a teljes miniszterelnökségi háztartás felköltözését a Budai Várba, a Szent István terem felújítását, a főőrségi épület felújítását, egy mélygarázs építését a Vár falába, a Lovarda teljes újjáépítését, a Karmelita kolostor újjáépítését, régészeti munkálatokat és további restaurációs folyamatokat. L. Simon László, a terv megvalósulásáért felelős államtitkár szerint: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni".

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Olyan gyorsan rúgta ki Orbán a kutatókat a Várból, hogy van, akinek egyelőre bútor sem jutott az új kutatóközpontban

Ez azonban alternatív történelmi sci-fi. A valóságban Orbán Viktor és minisztériumai költöznek éppen a Várba, emiatt kellett elsöpörnie onnan egy rakás akadémiai intézetnek és kutatónak. Például a Úri utcai épületből, ahol a Bölcsészettudományi és a Társadalomtudományi Kutatóközpontok kutatói kutattak.
Találatok: [1]  Oldalak:   1