language

Akták:

Orbán-Simicska háború highlight_off

Kulcsszavak:

versenykorlátozás - kartell highlight_off

Orbán-Simicska háború

Orbán-Simicska háború

Simicska Lajos, Orbán ismert egyetemi szobatársa és barátja, a Fidesz gazdasági háttérembere hatalmas cégbirodalma révén, leginkább különböző állami megrendelésekből tett szert milliárdos vagyonára a Fidesz kormányzások alatt. A 2014-es szavazások után a vállalkozó kapcsolata a kormánnyal erősen megromlott, végül az 5%-os reklámadó terve kirobbantotta a háborút a miniszterelnök és egykori eminenciása között.

2015 február 6-án ("G-Nap") pénteken a Simicska érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és HírTV vezérkara lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak. Simicska, az akkori legnagyobb jobboldali médiatulajdonos, akiről sokáig képet sem készíthetett a sajtó, élő adásban ment neki korábbi munkatársainak és a kormányfőnek, „totális médiaháborút” ígért a Fidesz ellen. Ezek után Simicska cégei sorra veszítették el földbérleti szerződéseiket. A Közbeszerzési Döntőbizottság a Közgép Zrt.-t 3 évre eltiltotta minden közbeszerzési eljárástól (köztük az M4-es autópálya építésétől is), majd később a vitatott ítéletet visszavonták. A cég a dolgozóinak felét (350 ember) kénytelen volt elbocsátani.

A Simicskához köthető, állami alkalmazású kádereket eltávolítottak pozíciójukból, köztük a NAV, a Szerencsejáték Zrt., a Paks II Zrt. és az MVM vezetőit is. A plakátháborúként elhíresült esemény során a Simicska kézben lévő Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopainak lebontásába kezdett a főváros, melyet végül a vállalkozó jogi úton akadályozott meg. A szintén Simicska kézben lévő Magyar Nemzet olvasottsága egyharmadára csökkent. Míg Simicska reklám cégéiből származó osztaléka az Index szerint 2014-ben több mint 3 milliárd forint volt, addig 2015-re ez 670 millió forintra csökkent a kormányzati reklámok elapadásával. Simicska Lajos kénytelen volt az ellehetetlenítések után számos cégét eladni, az ingyenesen terjesztett Metropol napilap pedig megszűnt, miután a kormány, az önkormányzatok, az állami és önkormányzati hirdetéseket 2015-ről 2016-ra tizedére csökkentekék a Metropolban. Az ingyenes lap helyét a Habony Árpádhoz köthető Lokál vette át a fővárosban.

Simicska eközben megvádolta a miniszterelnököt, hogy jelentéseket tett róla a katonaságnak a kommunizmus idején. Orbán és a Miniszterelnökség a vádakat elutasította. Simicska megvonta támogatását a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiától, valamint kisebb botrányt robbantott ki a TV2 tulajdonosi jogaival kapcsolatban, a kereskedelmi csatorna végül Andy Vajna érdekkörébe került. Simicska a kormány vádjai szerint az egykor jobboldali médiumokból ellenzéki csatornákat csinált, ahol nagyobb teret adott az ellenzéki pártoknak, melyekhez a vállalkozó - szintén a kormánypárti vádak szerint - politikai értelemben is közeledett. Befolyása révén elérte, hogy a NAV részletes vizsgálatot indítson Habony Árpád ellen. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vezetését Simicska fia vette át. 

A látványos és botrányos fordulatokkal (pl. Jobbikos plakátolás Simicska felületein) teli háború Simicska Lajos kapitulációjával végződött. A 2018-as választási kampány hajrájában már csak kiszállásának áráról, azaz összes cége eladásáról alkudozott Orbánnal, ez végül az újabb kétharmados Fidesz győzelem után meg is történt. A Simicska-cégek nagy része közvetve Mészáros Lőrinchez került, míg a Közgép Zrt-t Szíjj László szerezte meg. Simicska a megegyezés óta visszavonultan él.

 

Feltárul Simicska bukásának titkos története (Direkt36, 2019.01.13.)

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Karas Monika havi 4 milliójában ott csilingel az egész Orbán-rendszer lényege

„Időszerűvé vált” a parlament törvényalkotási bizottsága szerint, hogy az állam rendezze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az NMHH elnökének fizetését. Szó szerint ez szerepel a bizottság által benyújtott módosító javaslat szövegében, ami a hatóság elnöke mellett az NMHH többi vezetői illetményét is megemeli.

Hiába ért véget, tovább égeti a közpénzeket az Orbán-Simicska háború

Brutálisan drágán épített volna autópályát az Alföldön Simicska Lajos, de elvették tőle a projektet. Most a kormány új kedvence másfélszer annyiért épít gyorsforgalmi utat.

6 Simicska-cég landolt Mészáros közelében egyetlen nap alatt

Így már 8 céget birtokol Mészáros Lőrinc embere.

45 milliárdot fizetett a kormány Simicskáéknak

Per nélkül megállapodott a kormány az M4-es autópálya 2015-ben leállított építkezését kivitelező cégekkel, többek közt Simicska Lajod Közgép Zrt-jével - írja a Világgazdaság. A megállapodás értelmében a kormány nem fizet kártérítést a felbontott szerződések miatt, de megtérítette a már elvégzett munkát és a helyszínre szállított anyagok költségét, összesen 45 milliárd forintot.

Blöffölt a Közbeszerzési Hatóság az M4-es autópálya-építés körül feltárt jogsértésekről

Tavaly április 11-én jelentette be a Közbeszerzési Hatóság, hogy különböző gyanúokok miatt vagy fél tucat ügyben büntetőfeljelentést tett az illetékeseknél. Néhány nap múlva konkrétan meg is nevezték az M4-es autópálya-projektet, ahol súlyos visszaéléseket és offshore-cégeket találtak. Közel egy évünkbe telt, mire megszereztük a Közbeszerzési Hatóságból a feljelentésre vonatkozó adatokat. Ezekből az látszik, hogy a Hatóság blöffölt: az Európai Bizottság által megfogalmazott kartellgyanú ellenére a 100 milliárdos projektben valójában nem találtak semmit.

Nagypályás kosárlabdázók, sárvári exrendőrök és pártközeli vállalkozók a szolnoki nagyprojektekben

Szolnokon több olyan beruházás is zajlott az elmúlt években, amely a helyiek nemtetszését váltotta ki. Egyrészt azért, mert egyes esetekben közkedvelt helyszínek és létesítmények is áldozatául estek a projektnek, másrészt azért, mert a szolnokiak egyes beruházások valós okaként nem a deklarált célokat, inkább helyi nagyemberek magánérdekeit sejtik. Annak jártunk utána, igazolja-e bármi is ezt a közvélekedést.

Új holdudvar Orbán körül

Mivel Simicska Lajos háborúba keveredett egykori legszorosabb szövetségesével, Orbán Viktorral, a kormányfő új személyeket és cégeket hozott nyertes helyzetbe. Az új szereplők sem ismeretlenek, hiszen már korábban is felbukkantak a Fidesz és Orbán körül, de úgy tűnik az új, formálódó gazdasági csoportban senkinek nem lehet olyan kitüntetett, önálló szerepe, mint Simicskának volt.

Veszhet a 700 milliárd? Uniós pályázatokat függeszt fel Brüsszel

Az Európai Bizottság (EB) felfüggeszti a gazdaságfejlesztési operatív program első három prioritástengelyét, ahová az innovációs pályázatok, gazdaságfejlesztés, üzleti infrastruktúra fejlesztése tartozik - jelentette a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Reklámadó, avagy egy barátság vége

Súlyos probléma elé állította a Fideszt és a harmadik Orbán-kormányt, hogy a miniszterelnöknek megromlott a kapcsolata a párt gazdasági holdudvarának meghatározó személyiségével, Simicska Lajossal. Bár nem a reklámadó miatt rúgták össze a port, az új sarc kivetése, vagyis tavaly nyár óta a Simicska érdekeltségbe tartozó médiumok kritikusak a kormánnyal szemben. A jobboldali médiaháború további következménye a közmédia újabb átalakítása és feltétlen kormánykiszolgálóvá válása, valamint az, hogy a Simicska-birodalom helyett a Napi Gazdaság körül formálódik az új Fidesz-közeli magánmédia.

Újabb hadszíntér az Orbán-Simicska háborúban

Újabb hadszíntér nyílt az Orbán-Simicska háborúban - vélik az M4-es autópálya szakasz építésének leállításával az ügyet ismerők. Bizonytalan, hogy mikor és egyáltalán tovább épül-e az autópálya. Ami biztos, hogy uniós támogatás nem kap hozzá az ország, költségvetési forrás pedig nem látszik a láthatáron. Különösen úgy, hogy a kormány tavaly a 110 milliárdos beruházás vállalási árát saját hatáskörben 50 milliárddal megtoldotta.
Találatok: [10]  Oldalak:   1