language

Személyek:

Mészáros Ágnes highlight_off
Orbán Viktor highlight_off

Mészáros Ágnes

Mészáros Ágnes Mészáros Lőrinc lánya. 2009-ben végzett a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán, pályafutását a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetőjeként kezdte, 2015-től az ásványvíz üzletág vezetője. Testvéreivel 2017 óta tagjai a Konzum Zrt.igazgatóságának. 2019-ben váratlanul távozott az Opus Global Nyrt. igazgatóságából. A családi cégek közül részesedése van például a Mészáros Agro Kft-ben, illetve az MHM Vagyonkezelő Zrt-ben – utóbbinak egyben ő a vezérigazgatója is.

2017-ben ment feleségül Homlok Zsolthoz, majd 2023-ban jött a hír válásukról.

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinc cégei ismét jókor lehetnek jó helyen

Épp akkor hoztak össze egy ingatlanos céget Felcsúton, amikor az Orbán család földjei mellett ipari parknak szánt területet árvereztek – egyetlen licitálóval.

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

Osztottunk, szoroztunk: épp csak kijött a hatvanpusztai gigaberuházás Orbán Győző pénzéből

Az Orbán család cégbirodalmának osztalékaiból a miniszterelnök apjának kicsit több mint a fele jutott, ebbe jó esetben beleférhet az uradalom építése.

Közpénzzel turbózza fel a profitot és az osztalékot az Orbán család

Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta hatalmasat nőttek a kormányfő édesapjának és testvéreinek cégei, és bár ezt sokáig titkolni próbálták, a fejlődés forrásai részben állami megrendelések.

100 milliárdot fialtak az Orbán és a Mészáros család cégei

Az Orbán-kormány 2018-at a családok évének nyilvánította. A napokban napvilágra került céges beszámolók alapján az látszik, hogy Orbán Viktor szűkebb környezetének – családtagjainak és jó barátjának, Mészáros Lőrincnek, valamint az ő családjának – valóban kiváló éve volt a tavalyi. Összesen legalább 100 milliárd forint adózott nyereséget termeltek az érdekeltségükben levő vállalatok, és a pénz jelentős részét nem is hagyták benn a cégekben, lapunk becslése szerint – tulajdonrészüknek megfelelően – mintegy 50 milliárd forintot vettek ki osztalék formájában.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Huszonévesen milliárdosok – így áll a saját lábán az Orbán-rezsim második generációja

Kennedyk vagy Alijevek? A nyugati vagy a keleti változatra hasonlítanak jobban a közelmúltban kialakult magyar politikus- és oligarcha-dinasztiák? Az Orbán-Tiborcz házaspár, a három Mészáros-testvér és Matolcsy Ádám vagyona összesen tízmilliárdos nagyságrendű, Mészárosék második generációja ráadásul több százmilliárdos tőzsdei értékű cégek döntéshozó és ellenőrző testületeiben is szerepet kapott.

Összesen 4,2 milliárd forint osztalékot vett ki a cégeiből Mészáros Lőrinc

A Mészáros Lőrinchez köthető összes vállalkozás nyilvánosságra hozta a 2015-ös beszámolóját, és a számok a cégbirodalom nagy sikerét mutatják. A felcsúti polgármester összesen 4,2 milliárd forint osztalékot vett ki a cégekből.
Találatok: [8]  Oldalak:   1