language

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

Akták:

Sys IT / SIS Parking-ügy highlight_off

Sys IT / SIS Parking-ügy

Sys IT / SIS Parking-ügy

2021 nyarán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanújával csapott le Fuzik Zsoltra, illetve a hozzá köthető bűnszervezetre. A nyomozati anyagok szerint Fuzik társaival 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat. A hamis számlák a SYS IT Service Kft-nél, illetve több hozzá kapcsolódó vállalatnál keletkeztek. A SYS IT Service 2019-ben nyerte meg a BKV informatikai rendszerének üzemeltetésére kiírt közbeszerzést, alvállalkozóként pedig olyan cégeket bízott meg, mint a 4iG Nyrt., illetve a T-Systems Magyarország Zrt

A cégcsoport másik tagja, a SIS Parking Kft. 2017 óta több kerület, így Zugló, Újbuda és Józsefváros parkolásának ellenőrzését végezte. Ahogy a 24.hu beszámolt róla, a parkolás üzemeltetése Újbudához hasonlóan Zuglóban is veszteségesen működött – a parkolásból származó bevétel nem tudta fedezni az üzemeltetéssel járó költségeket, illetve az évről évre növekvő, üzemeltető konzorciumnak fizetendő díjat, így 2018-ban már több, mint 200 milliós veszteséget termelt. A cég a SYS IT Service által működtetett számlagyár egyik haszonélvezője, a NAV nyomozása alapján a teljesítés nélküli számlák befogadásával több, mint 175 millió forinttal károsította az államot. A gyanú szerint a SIS Parking Kft. csupán papíron működő cég – a jelentősen túlárazott szolgáltatást alvállalkozóknak szervezték ki, majd lefölözték az extra profitot, ezzel veszteséget termelve a kerületnek

Az ügyészséggel vádalkut kötő Fuzik Zsolt 2022 januárjában kijelentette, összesen több, mint 250 millió kenőpénzzel intézte el, hogy Zuglóban a SIS Parking Kft. nyerje meg a parkolás üzemeltetését. Elmondása szerint az összegen két MSZP-s politikus, Tóth Csaba zuglói önkormányzati képviselő és Horváth Csaba zuglói polgármester osztozkodott. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozása alapján Tóth Csaba tette üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette megalapozott gyanúját kelti, emiatt az ügyészség az MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta, melyet az Országgyűlés megszavazott. Fuzik Zsolt további két MSZP-s politikust nevezett meg vesztegetés kapcsán – állítása szerint Molnár Zsolt országgyűlési képviselő 40 millió, Baja Ferenc pedig 30 millió forintot kapott annak fejében, hogy támogatták a SYS IT Service pályázatát a BKV informatikai rendszerének üzemeltetésére kiírt közbeszerzésen. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Számlagyár: a korrupció egyes informatikai projekteknél már nem is versenyelőny, hanem alapelvárás

Ha kimaradsz a rendszerből, tiszta maradsz, csak éppen megrekedsz a kisebb informatikai megbízásoknál, a lakossági és a kisvállalati ügyfeleknél. Ha a nagyok között szeretnél focizni, akkor benne kell lenni a korrupciós mechanizmusokban, vagy legalábbis cinkosan félre kell nézni, állítják szereplők. Miért és hogyan működhetett a hatalmas szigetszentmiklósi számlagyár ennyire kiterjedten? Hatalmas költségvetési károkat okozó, rendkívül kiterjedt számlagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Mint arról a Telex is részletes cikkben számolt be, ez az az ügy, amelyben 2021. június 15-én nyomozók jelentek meg olyan jól ismert hazai informatikai cégeknél is, mint a T-Systems Magyarország Zrt., a 4iG Nyrt., az állami Antenna Hungária Zrt., a BKV informatikai szolgáltatójaként elhíresült Sys IT Services Kft.

Az ügyészség felfüggesztené Tóth Csaba mentelmi jogát

Az MSZP-s politikust a zuglói parkolási ügyek miatt fosztanák meg mentelmi jogától.

Karácsony Gergely mindent kitesz az asztalra

Furcsamód maga a polgármester, Karácsony Gergely célzott arra, hogy bűnben foganhatott saját kerületének fizetős parkolási rendszere. A Párbeszéd társelnöke nemrég Fidesz–MSZP-mutyit sejtetett a háttérben, amit mindkét párt hevesen cáfolt. Az adok-kapokba beszállt Tarlós István is, aki Karácsony ellenében újra indulna a főpolgármesterségért.
Találatok: [3]  Oldalak:   1