language

Személyek:

Semjén Zsolt highlight_off
Szíjj László highlight_off

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. –) magyar teológus, szociológus, politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója. Nős, 3 gyermeke van. 

1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. 2006 és 2010 között a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-ben a második Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapott, kinevezését a következő kormányalakítások alkalmával is megőrizhette. 2018 óta az egyházpolitikai, egyházdiplomáciai miniszteri tisztséget is megkapta. 

A politikusról közismert, hogy egyik fő hobbija a vadászat, 2010-től a Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. 2018-ban derült fény külföldi luxusvadászataira, amelyet elmondása szerint magánemberként, ajándékba kapott, és az ő kezdeményezésére jött létre a közpénzmilliárdokat felemésztő, 2021-es Vadászati Világkiállítás is.

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Ajándék jachtozás, helikopterezés, vendéglátás az Adrián: szabad ilyet egy politikusnak? 

Orbán Viktor horvátországi, Ungár-villás nyaralása miatt van, aki lemondást sürget, más viszont semmi problémát nem lát benne. De pontosan milyen szabályozás vonatkozik a politikusok ajándékaira - és milyen kiskapukat hagy nyitva?

Az Orbán-klientúrát gazdagítják a meg sem rendezett budapesti olimpia százmilliárdjai

Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.
Találatok: [2]  Oldalak:   1