language

Lapok:

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

A lenyúlt nyugdíjvagyont is megmozgatták Orbánék, hogy kisegítsék a kedvenc bankjukat

Nyolc éve szorult helyzetbe került az FHB Bank: azonnal 30 milliárd forintnyi tőkére volt szüksége, hogy ne boruljon fel. Spéder Zoltán, a bank akkori vezetője jól feküdt a kormánynál: rendszeres vendég volt Orbán Viktor irodájában, egészen közeli, baráti kapcsolatban állt Lázár Jánossal, a miniszterelnöki hivatal vezetőjével, üzletelt Simicska Lajossal, a Fidesz akkori gazdasági centrumával, és Németh Lászlóné fejlesztési miniszterrel is jóban volt. Ezek után senkit sem lepett meg, hogy az FHB furcsa kötvénykibocsátással 30 milliárddal növelni tudta az alaptőkéjét.

Mészárosék állami megrendelései minden rekordot megdöntöttek a járvány alatt

Szerdára virradóra tette közzé a CRCB (Corruption Research Center Budapest) legfrissebb jelentését, amelyben 2005 januárjától 2020 április végéig elemezték az összes állami közbeszerzést, majdnem 248 ezer kiírást. A mostani elemzés elsősorban két szempontra koncentrál: hányan indultak egy-egy közbeszerzési pályázaton, és mennyit nyert közülük olyan cég, amelynek tulajdonosa nyilvánvalóan Orbán Viktor baráti köréhez tartozik.

Karas Monika havi 4 milliójában ott csilingel az egész Orbán-rendszer lényege

„Időszerűvé vált” a parlament törvényalkotási bizottsága szerint, hogy az állam rendezze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az NMHH elnökének fizetését. Szó szerint ez szerepel a bizottság által benyújtott módosító javaslat szövegében, ami a hatóság elnöke mellett az NMHH többi vezetői illetményét is megemeli.

Feltárul Simicska bukásának titkos története

Egy átlagemberek által ritkán használt műszaki eszközt szerzett be Simicska Lajos az Orbán Viktorral folytatott háborúskodása utolsó hónapjaiban. Épp az üzleti birodalmának különböző cégeit irányító vezetőkkel tartott egy megbeszélést budai irodájában, amikor belépett egyik munkatársa, és átadott neki egy sárga készüléket. Simicska kézbe vette, és berakta a táskájába, miközben elmagyarázta a többieknek, hogy ez egy olyan mérőberendezés, amely jelzi, ha a környezetében túl nagy a káros sugárzás.

Simicska mezőgazdasági cége is Mészáros Lőrincnél kötött ki

A Gazdasági Versenyhivatal még nem hagyta jóvá a tranzakciót, kedden csak a vizsgálatot kezdték meg. Simicska Lajos mezőgazdasági nagyvállalata az oligarcha fegyverletétele után Vörös József Mészáros-közeli ügyvédhez került, de ahogy már júniusban írtuk, neve csak ideiglenes szerepel tulajdonosként.

Fegyverletétel: Nyergesen át Mészároshoz tart a Simicska-birodalom

Nyerges Zsolt közleményben jelentette be szerda délután, hogy megvásárolja üzlettársa, Simicska Lajos üzleti érdekeltségeit. A szolnoki ügyvéd átmenetileg veszi át a cégcsoportot: a végállomás alighanem még idén Mészáros Lőrinc, azaz Orbán Viktor lesz. Orbán számára a média- és közterületi érdekeltségek a legértékesebbek. Valószínűleg örökre titok marad, mit kap ezért cserébe az egykori pártpénztárnok, a szabad életen kívül.

Simicska Lajos átadja cégbirodalmát Nyerges Zsoltnak

Közleményt adott ki a Közgép Zrt. egyik tulajdonosa és Simicska Lajos legrégebbi üzlettársa, Nyerges Zsolt. Az „üzlettársi kivásárlás a Simicska-érdekeltségeknél” cím alatti szöveg szerint „Dr. Nyerges Zsolt megvásárolja dr. Simicska Lajos és családja saját és közös tulajdonában lévő építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzletiérdekeltségeit. A kivásárlásra annak figyelembevételével kerül sor, hogy dr. Nyerges Zsolt az érintett cégek egy részében tulajdonostárs, mások irányításában pedig vezető tisztségviselőként vett részt”.

A Reuters elment Keszthelyre, hogy megmutassa az európai adófizetőknek, hogyan építkeznek a pénzükből Orbán emberei

A Reuters az egyik legnagyobb hírügynökség, ahová az egész világot lefedő tudósítói hálózat szállítja a hírek a nap 24 órájában. De emellett havonta egy-két nagy oknyomozó anyagot is letesznek az asztalra. Hatalmas visszhangja volt például a mianmari népirtásról készített februári anyaguknak, ami után az ENSZ és a nyugati hatalmak is megmozdultak. Azóta írtak a venezuelai menekültválságról, a benzol egészségkárosító hatásáról, az indiai kulturális forradalomról - most pedig Keszthelyre látogattak el.

Mélyebben belenyúltak az Elios pályázataiba, mint ahogy eddig látszott

Már az előkészítéskor is befolyásolhatták a cég emberei azokat a közvilágítási pályázatokat, amelyeken sokmilliárd forintot nyert a miniszterelnök vejéhez kötődő Elios Innovatív Zrt. – derül ki azokból a levelekből, amelyeket az EU csalás elleni hivatala, az OLAF küldött két érintett városnak. Az eddig megjelent cikkek alapján a városok által kiírt közbeszerzések feltételeit alakították úgy, hogy azok az Elios-t hozzák helyzetbe.
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>