language

Kulcsszavak:

közlekedés highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Százmillióktól esik el évente a BKV, mégsem fut neki egy újabb reklámtendernek

Az állandósult csődközeli helyzet sem elég ösztönző erő a BKV-nak ahhoz, hogy ismét nekifusson egy újabb reklámtendernek. Holott 2021-ben azzal vonták vissza a felhívást, hogy "az eljárás valószínűsíthetően ismételten kiírásra kerül." Ám hiába pörögnek a hónapok, a főváros közlekedési cége nem bírja rászánni magát az újabb pályázatra. Sőt a közeljövőben sem készül erre. A Népszava kérdésére most is csak annyit válaszoltak: „egyelőre nem született döntés az új eljárás indításáról”.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Mészáros Lőrinc fejleszti Bicske közlekedését, aminek Orbán Győző örül a legjobban

Orbán Viktor apjának bányaérdekeltségei fölözhetik le annak előnyeit, hogy Orbán Viktor régi barátjának érdekeltségei rendezkednek Bicske környékén. Persze jól járt a harcostárs, Mészáros Lőrinc is, aki eközben hozzájutott egy ipari parki területhez Felcsút közelében. Utóbbi mellesleg a környezetet is szennyezi.

Osztottunk, szoroztunk: épp csak kijött a hatvanpusztai gigaberuházás Orbán Győző pénzéből

Az Orbán család cégbirodalmának osztalékaiból a miniszterelnök apjának kicsit több mint a fele jutott, ebbe jó esetben beleférhet az uradalom építése.

Szálak a semmibe

Sem az előző, sem a jelenlegi politikai garnitúrának és gazdasági holdudvaraiknak nem fűződik érdekük a 4-es metróberuházás szabálytalanságainak feltárásához. Régi szereplők tűnnek föl új mezben, új politikai kötődések szülnek új mentességeket.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.

A tolmácsa helyét vette át Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc felcsúti százmilliárdos-polgármester újabb vasúti cégben lett érdekelt: a szombathelyi Vasútautomatika Kft. tulajdonosaként jegyezte be a cégbíróság. Eddig tolmácsa, Sakalj Ferenc birtokolta az üzletrészeket, aki bár kanadai lakcímmel szerepel a cégpapírokban, de úgy ismert, mint aki horvátországi bizniszeiben segíti Mészáros Lőrincet.

Mészáros veje Prágán keresztül szállt be a klán vasúti cégszerzésébe

Jednatel: Zsolt András Homlok, Felcsút, Fő utca 311/5 – vagyis ügyvezető lett Mészáros Lőrinc veje a cseh cégnyilvántartás szerint.

Fidesz-közelbe is be van kötve a 4-es metró-botrány egyetlen körözöttje

Elég egyetlen szálat kihúzni a hazai politikai-gazdasági érdekgombolyagból, és nyilvánvalóvá válik, hogy létezik olyan üzleti érdek, amely pártok és választás fölött áll.

Eltűnnek Simicska emberei

Vida eltávolítására most érett meg a helyzet, a reformba csomagolva szabadulnak meg tőle. A három vaslady bírta a legtovább.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>