language

Személyek:

Seszták Miklós highlight_off

Intézmények:

Szerencsejáték Zrt. highlight_off

Seszták Miklós

Dr. Seszták Miklós István (Budapest, 1968. október 31. –) magyar ügyvéd, politikus. 2010-től országgyűlési képviselő. 2014-től 2018-ig a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere. 

 

1998-tól Kisvárda képviselőtestületének tagja volt. Akkoriban Oláh Albert fideszes polgármester támogatásával választották listáról egy helyi civil szervezet színeiben, de 2010-ben a Fidesz más jelöltet indított, amiben Oláh szerint szerepe volt Sesztáknak. Az Index internetes újság forrásai szerint ezóta rendelkezik Seszták akkora befolyással a városi önkormányzat ülésein, mint a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben. A Kisvárda központú egyéni választókerületben 2010-ben és 2014-ben országgyűlési képviselőnek választották. A 2012-es vagyonnyilatkozatok összevetése alapján Seszták Miklós a második leggazdagabb képviselő, csak Veres János volt vagyonosabb nála. (Wikipedia)

 

Seszták Miklós vagyonnyilatkozatai a Vagyonkeresőben

Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. 100%-os állami tulajdonban lévő, budapesti központtal működő gazdasági társaság. A vállalat Magyarország egész területén kizárólagos joggal forgalmaz sorsolásos játékokat és sorsjegyeket, emellett engedéllyel rendelkezik a bukmékeri típusú sportfogadás, valamint távszerencsejáték szervezésére is.

A Szerencsejáték Zrt leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. által kiosztott támogatások és nagyértékű szerződések kedvezményezettjei jelentős arányban kormányközeli szervezetek. Kifizetési listájukon találjuk meg például az MTÜ-höz köthető Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványt, a Szövetség a Nemzetért Alapítványt, illetve a békemeneteket szervező CÖF alapítványát, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jut

Céghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portér Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.

A kormány újabb piacot nyúlna le, csak nem érti az interneteket

Andy Vajna végre elindíthatja online kaszinóját, mert a kormány minden konkurenst betiltott. A baj csak az, hogy a tiltás nem igazán működik, az internet ugyanis ennél bonyolultabb dolog. Másrészt ha meg működne, és mindenki Andy Vajna internetes kaszinójában verné el a fizetését, akkor pont azok az elvek sérülnének, amelyek miatt névleg betiltották a többieket: az adóelkerülés és a függők érdekeinek védelme.

Milliárdokat szórtak a magyar fociba

Az utóbbi 5 évben több mint 21 milliárd forintot szánt az állam a futballcsapatok támogatására. A legnagyobb nyertes "természetesen" a Felcsút. Orbán Viktor kedvenc falujának csapata ez idő alatt 11 milliárdot zsebelt be csak az MLSZ-től. További érdekesség, hogy a legtöbb támogatást elnyerő csapatok jó részének valamilyen módon köze van a Fidesz-kormányhoz. Így kaphatott több mint egymilliárdot Seszták Miklós Kisvárdája, vagy Tállai András csapata, a Mezőkövesd. A klubok a pénz mellett stadionokat is kapnak, kaptak - szintén az állam kontójára.

Tavaly 25 milliárdot szánt a kormány állami kommunikációra. Idén már felső határ sincs, mehet ami a csövön kifér

Hétfőn, azaz szeptember 12-én volt a határideje a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKoH) idei megapályázatának, amin eldől, melyik három konzorcium végezhet egyáltalán kommunikációs és PR-munkát a kormány hivatalai és cégei részére a következő évben.

Ömlik a pénz Seszták miniszter Felcsútjához

A fejlesztési miniszter városának sportegyesületének rendkívül jó éve lehetett tavaly a publikus adatokból kiindulva. Hirtelen ugyanis a korábbi évekhez képest négyszer több pénzből tudott már gazdálkodni.
Találatok: [5]  Oldalak:   1