language

Intézmények:

Mészáros és Mészáros Kft. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Személyek:

Szíjj László highlight_off

Mészáros és Mészáros Kft.

A Mészáros és Mészáros Kft. 2001-ben alapított építőipari cég, tulajdonosa közvetve az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc. Különösen 2010 után kezdett el növekedni a cég nyeresége és a megrendelések mértéke, túlnyomóan állami beruházásokból. Míg 2009-ben még csak 995 millió forint nettó árbevétele volt a cégnek, 2014-re ennek tízszerese, 2019-re pedig majdnem százszorosa, vagyis 87 milliárd forint forint a nettó árbevétel alakulása.

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [49]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Hogyan szerezhetett 660 milliárd forintot Mészáros Lőrinc tíz év alatt?

Mészáros Lőrinc legutóbb 660 milliárd forinttal vezette a gazdaglistát, és a nevén szereplő javak alapján a Forbes dollármilliárdosai közé is bőven befért. Pedig az egykori gázszerelő csak tíz éve került a milliárdosok krémjébe, és példátlanul rövid idő alatt vált az ország leggazdagabb emberévé. Megnéztük, milyen állomásokon keresztül vezetett az út ezermilliárdos üzletekig és a 62 méteres luxusjachtig.

A NER egyetlen elképesztő interjúban: úgy beszélgetett az Index főszerkesztője a Szijjártó Pétert meghajóztató...

Mindenre rákérdeztek, de valójában semmire sem kérdeztek rá a kormányzati médiaistállóba tartozó Index vezető szerkesztői, amikor meginterjúvolták a NER utóbbi éveinek egyik legsikeresebb üzleti háttéremberét, Szíjj Lászlót. A Mészáros Lőrinccel igen szoros kapcsolatokat ápoló, gazdaságilag vele együtt felemelkedő, a rendszer elitjét luxusjachtján nyaraltató építési vállalkozó interjújának az adja a különlegességét, hogy szinte sosem ad ilyet, még a kormánymédiának sem.

Egy pénzből valók. NER-foci a szomszédos országokban

A szomszédos országok egyes fociklubjait a magyar kormány bőségesen támogatja az adófizetők pénzéből. E sportnyomulás szakmai és gazdasági haszna erősen kétséges, viszont mesterségesen szíthatja a kölcsönös ellenszenvet a helyi közösségekben.

A kopóréteg alatt. Koncesszióban szinte a teljes magyar gyorsforgalmiút-hálózat

A frissen életbe lépett, 35 évre szóló autópálya-koncesszióról azt lehet biztosan tudni, hogy szinte semmit nem tudni róla. Annyit azért igen, hogy ez 2023-ban már 229 milliárd forintba fog kerülni az országnak.

Kapacitásbővítésre adott a Viresolnak 1,3 milliárd forintot a Pénzügyminisztérium

Mészáros Lőrinc és Szíjj László visontai keményítőgyára 2020 decemberében 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő beruházási támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól. Tavaly tavasszal közadatigénylésben kértük ki a kapcsolódó iratokat a tárcától, ami azonban csak húzta az időt, de nem adta ki a dokumentumokat. A bírósághoz fordultunk, a pert pedig első- és másodfokon is megnyertük, és ezután végre megkaptuk a Viresol támogatásának papírjait. Azokból az látszik, hogy a búzafeldolgozó 3,5 milliárdos összköltségű kapacitásbővítését segítette meg az állam 1,3 milliárddal, vagyis a beruházás 40%-át közpénzből finanszírozták.

HVG Top 500: osztalékleltár – ilyen az, amikor az oligarchák szerények

Még a NER-oligarchák is megszeppentek kissé a járvány első évében: profitjuk nagyobb részét hagyták benn a cégeikben, és kevesebbet vettek fel belőle osztalékként, mint korábban. De azért persze nem csak maradt, jutott is. HVG Top 500, 6. rész.

Osztottunk, szoroztunk: épp csak kijött a hatvanpusztai gigaberuházás Orbán Győző pénzéből

Az Orbán család cégbirodalmának osztalékaiból a miniszterelnök apjának kicsit több mint a fele jutott, ebbe jó esetben beleférhet az uradalom építése.

NER-ből és fizetésből élők: Tudjuk, ki mindenkinek hajlik maga felé a keze

Az Orbán-bányáktól kezdve a kínaiakkal vasutat építő Mészáros-cégen át a Covidon megtollasodó haszonlesőkig még a járvány évében is mesés bérek és persze osztalékok születtek a kormánybarát cégeknél, ám nem jellemző, hogy egyszerű munkavállalóikat is jól megfizetik.

Magántőkealapok mögé bújnak az oligarchák, még Brüsszel elől is elrejtőznének

Magyarországon is lesz olyan weboldal, amelyen elvileg bárki megtalálhatja, ki egy cég valódi tulajdonosa. Nagyon úgy fest azonban, hogy a gyakorlatban továbbra is lesznek lehetőségeik a titkolózó milliárdosoknak, hogy köddé váljanak a kíváncsiskodók számára.
Találatok: [49]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>