language

Személyek:

Szíjj László highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8

Mészáros Lőrinc vagyona 105 milliárd forint a Forbes szerint

Tavaly még csak 35 milliárdja lehetett a felcsúti csodaembernek.

Mészáros Lőrinc arab milliárdosokat ütött ki, amikor Eszékre érkezett

Amikor meg kellett menteni az eszéki futballcsapatot, nem Mészáros Lőrinc volt az egyetlen jelölt. A gázszerelőből lett milliárdos 2016 elején vásárolta meg a komoly anyagi gondokkal küzdő élvonalbeli horvát együttest, helyi partnerének azonban nem ő volt az első gondolata, amikor elkezdett partnert keresni a projekthez.

A Matolcsy-alapítványok félmilliárdot szórtak szét a vezetőik között

Jól tartják a vezetőiket azok a Pallas Athéné alapítványok, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank hozott létre különböző oktatási, kutatási és társadalomfejlesztési projektekre több mint 250 milliárd forint közpénzből. Úgy tűnik, a kormány szavazóbázisának erősítése már fontosabb lett, mint az alapítványok eredeti céljai.

Már felsejlik, kik sütögetik pecsenyéjüket a Modern városok programban

Alig 200 milliárd forintot osztottak szét eddig a Modern városok program ígért 3200 milliárdjából, de már készül a falufejlesztési program, hisz választási év közeledik.

6,2 milliárd forinttal támogatja Mészáros Lőrinc búzakeményítő gyárát a kormány

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, vállalkozó, Orbán Viktor barátja és a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is részt vett hétfőn a Heves megyei Visontán Magyarország egyetlen búzakeményítő gyárának alapkőletételén – írja az MTI.

Hallgatnak a Fidesz-kedvencek a sporttámogatásról

Csak tavaly 99 milliárd forint adót irányítottak cégek az államkassza helyett sportklubokhoz és sportszövetségekhez a társasági adókedvezményen (tao) keresztül. De hogy mely vállalkozások, az továbbra is titok. Több mint harminc céget kerestünk meg, ám alig 600 millió forint nyomára akadtunk. Azt fővárosi cégek osztották ki. A multinacionális vállalatok éppúgy hallgatnak, mint Mészáros Lőrinc.

Mészáros Lőrinc horvát focicsapatának legnagyobb támogatói a hazai közbeszerzéseken felhízlalt magyar cégek

Februárban lett a horvát első osztályú labdarúgóklub, az NK Osijek többségi tulajdonosa a világ alighanem leggazdagabb gázszerelője, Mészáros Lőrinc. A felcsúti csapat tulajdonosának határon túli terjeszkedése korábban leginkább az erdélyi labdarúgó akadémiák támogatásában volt tetten érhető. A magyar állam is támogatta a csíkszeredai utánpótlásnevelést már korábban egymilliárddal, Mészáros Lőrinc is adott 300 milliót ehhez, amiért a város díszpolgárává is avatták. Az erdélyi akadémia szakmai partnere a Puskás lett, vinnék is Felcsútra a legtehetségesebb gyerekeket.

Mi kell ahhoz, hogy magyar milliárdos legyen? Szex és politika!

Szerdán harangozta be legújabb, a 33 leggazdagabb magyart összegző listáját a Forbes. Nagy változások nem történek tavaly óta, annyi – ahogyan egy éve is – most is jól látható, hogy a legtehetősebbek között túlsúlyban vannak a kormányközelinek tekinthető üzletemberek.

Pár év alatt úthengert gyúrtak a játékdömperből

Bár az Orbán–Simicska-háború csak a harmadik Orbán-kormány megalakulása idején vált láthatóvá, annak kiváltó oka távolról sem csak a reklámadó volt. Az építőiparban már 2012-ben komoly pofont kapott Simicska cége, amikor alulmaradt egy fontos tenderen.
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8