language

Helyek:

Tolna megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [262]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Közel 5 milliárd forint támogatást kapott a pincészet, ahol Lázár János ünnepelt

Először Szijjártó Péter külügyminiszter, most pedig Lázár János parlamenti képviselő irányította rá a figyelmet a szekszárdi Bodri Pincészetre, amelynek egyik végső résztulajdonosa Dunai György Sándor, Magyarország 44. leggazdagabb embere. Kíváncsiak lettünk a híres borászatra, ezért megnéztük, mennyire megy jól az üzlet. Kiderült, hogy csak a Bodri Pincészet Kft. 4,9 milliárd forint állami és uniós támogatást kapott az elmúlt 10 évben.

Ide is eljutottunk: a visszaélések után nyolc évvel elkezdődött az Öveges-program büntetőpere

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények három vádlott ellen kezdődött büntetőper kedden a Gyulai Járásbíróságon. Az Öveges-program visszaéléseinek nyilvánosságra kerülése után nyolc évvel indult el a büntetőper. A tárgyaláson megjelent Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő, aki anno feltárta a szabálytalanságokat. A politikus szerint aligha véletlen, hogy csak a bűnszervezet kishalai akadtak horogra.

Eldőlt, hogy nem épülhet meg Finnországban a Paks II. mintaprojektjének számító atomerőmű

„Teljesen kizárt”, hogy a Hanhikivi atomerőmű, amelyet a Roszatom épített volna, megkapja az építési engedélyt – jelentette ki Mika Lintilä, Finnország gazdasági minisztere szerdán. A magyar hatóság nem hivatalos információk szerint részint a finn engedélyre várt, hogy zöld utat adjon a két új paksi blokknak, de úgy fest, ez már soha nem fog megérkezni. Mika Lintilä azzal indokolta a kormány döntését, hogy nem lehet olyan cégre bízni a projektet, amely megsértette a nemzetközi jogot. A két új magyar blokk előkészületi munkáira az állam már elköltött 300 milliárd forintot, de a háborús helyzet könnyen fajulhat odáig, hogy a nukleáris technológia területe is szankciók alá kerül, illetve hogy nem lesz jó ötlet biztonságpolitikai szempontból a Roszatommal együttműködni.

Schadlék lebukása után is furcsa ingatlanügyletekbe bonyolódik a végrehajtói kar

A lóvasút indóház ikonikus épületét egy olyan cégnek adták el, amely ellen január óta adóvégrehajtás folyik. Közben akár évtizedekig húzódó történetek lesznek látszólag egyszerű végrehajtói ügyekből, még akkor is, ha az érintettek jóhiszeműek.

A szekszárdi választási bizottság nem látta jelöltnek az iskolában kampányoló fideszes jelöltet

A jegyzőkönyv alapján is szórakoztató vita zajlott a szekszárdi választási bizottság vasárnapi ülésén. Ekkor tárgyalták az ellenzéki jelölt, Harangozó Tamás beadványát, aki azért panaszolta be fideszes vetélytársát, mert február 15-én laptopokat osztott a gyerekeknek egy helyi gimnáziumban.

Erről szólhat Völner és Schadl sok százmilliósra becsült korrupciós ügye

Hét végrehajtói pályázat eredményében lehet benne a kezük, de állítólag egy oktatási cégtől is kaptak volna egy rakás pénzt, és úgy tűnik, azon is ügyködhettek, hogy zsíros pályázati pénzeket szerezzenek egy kamugyanús “vízüzemű motor” révén. Völner Pálnál jó 83 millió, de Schadl Györgynél több mint 800 millió forintnyi vesztegetési pénz landolhatott.

A fülkeforradalom felfalja sajátjait: bevált receptek alapján viszik Fidesz-közeliek cégeit is

Fidesz-barát vállalkozások kezdenek még nagyobb kormányközeli üzletemberek felvásárlásának tárgyává válni. Noha a kleptokrácia működése látens, elterjedése olyan széles körű, hogy létezését már a nyilvánosság előtt is tényként kezelik.

Súlyos belső konfliktusokkal a színfalak mögött érik az eddigi legfontosabb döntés Paks2-ről

A kormány tavaly év végén kezdte el kidolgozni az új koncepciót, amelynek lényege, hogy az OAH kikerül az ITM és a kormány alól, és az Országgyűlésnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. A kormány szerint ez az OAH függetlenségét erősítené, ugyanakkor az átalakítás elvenné a következő kormányok lehetőségét attól, hogy ugyanolyan befolyást és ellenőrzést gyakoroljanak a hivatal fölött, mint a mostani kormányzat. A koncepcióba bekerült egy olyan elem is, ami nem ezeknek a problémáknak a kezelésével függött össze. Ez pedig arról szólt, hogy a mostani határozatlan időre kinevezett főigazgató helyett az OAH-t az Orbán Viktor miniszterelnök által, pályázat nélkül kilenc évre kinevezett elnök irányítaná. Az elnök pozícióját a javaslat annyira megerősíti, hogy egy esetleges kormányváltás után se lehetne elmozdítani.
Találatok: [262]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>