language

Akták:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése highlight_off

Lapok:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

2011-ben a Parlament elfogadott egy törvényt, miszerint az ország kormányzásának kötelezően ki kell költöznie a Parlamentből. Az Orbán-kormány a 2014-es választások után döntött a terv megvalósítása mellett. A 2015 májusában hivatalosan is megkezdődő beruházás, a Nemzeti Hauszmann Terv megvalósításának költségét mintegy 200 milliárd forintra becsülték. A projekt összesített költségeiről nehéz adatokat találni, de már 2017-ben is magasabb költségekkel számoltak a megvalósításra. A terv programja tartalmazza a teljes miniszterelnökségi háztartás felköltözését a Budai Várba, a Szent István terem felújítását, a főőrségi épület felújítását, egy mélygarázs építését a Vár falába, a Lovarda teljes újjáépítését, a Karmelita kolostor újjáépítését, régészeti munkálatokat és további restaurációs folyamatokat. L. Simon László, a terv megvalósulásáért felelős államtitkár szerint: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni".

 

 

 

ZOOM

Még 2008-ban alapította Tarjányi Péter, akkor egy évig üzemelt az online portál, majd 2017 nyarán indult újra. A zoom.hu önmagát független, Európa-párti lapként definiálta. Az újság kiadásáért felelős cég a STRAT-POL Kft. volt, amely többek között PR tevékenységgel, könyvkiadással és szakmai-tudományos tevékenységgel foglalkozott. Tarjáni Pétert a 2018-as parlamenti választások kampányához közeledve hírbe hoztk a Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt leváltásáért létrejött szervezkedéssel. Tarjányi 2018 tavaszán mondott le ügyvezető igazgatói tisztségéről, a feladatait Dosek Rita vette át, aki a korábbi cégvezető társszerzője az általuk kiadott legtöbb könyv esetében. Az internetes lap utolsó megbízott főszerkesztője Farkas Csilla volt. 2018 december 21-től a lap megszűnt, a honlapja archív oldalként működik, de nem frissül a későbbiekben. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

10 millióért rendelt berendezési tárgyakat a jegybank alapítványa

A jelek szerint nem ért végét a jegybanki alapítvány, a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) bázisának, a Várban lévő régi budai városháza épületének csinosítgatása. Az alapítvány oldalán közzétett, 5 millió forintnál nagyobb szerződéseket tartalmazó listán ugyanis új tételek jelentek meg, amelyek rendre az Úri utcai ingatlanhoz kapcsolódnak. A házba most közelebbről meg nem nevezett „berendezési tárgyakat” gyártatnak és építtetnek be nettó 9,94 millió forintért.

Hétmilliárdért építettné tovább a kormány az új Pénzügyminisztériumot

A Pénzügyminisztérium a tervek szerint 35-38 milliárd forintért költözne a Várba, de a végső számla könnyen bőven 40 milliárd forint felett is lehet.

Tízmilliárdból kezdik építeni az NGM új épületét

A pályázók versenyében 70 százalékban az árajánlat számít, az NGM most azzal számol, hogy az első ütemet megússzák nettó 9,8 milliárd forintból – ugyanakkor az építőipar túlterhelése miatt könnyen lehetséges, hogy magasabb ajánlatok érkeznek majd a kivitelezésre. A közbeszerzési kiírásból az is kiderül, hogy az első ütem legalább 1,5 évet vesz igánybe, ami azt jelenti, hogy még évekig nem költözhet be a NGM régi Pénzügyminisztériumi épületébe.
Találatok: [4]  Oldalak:   1