language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Akták:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése highlight_off

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

2011-ben a Parlament elfogadott egy törvényt, miszerint az ország kormányzásának kötelezően ki kell költöznie a Parlamentből. Az Orbán-kormány a 2014-es választások után döntött a terv megvalósítása mellett. A 2015 májusában hivatalosan is megkezdődő beruházás, a Nemzeti Hauszmann Terv megvalósításának költségét mintegy 200 milliárd forintra becsülték. A projekt összesített költségeiről nehéz adatokat találni, de már 2017-ben is magasabb költségekkel számoltak a megvalósításra. A terv programja tartalmazza a teljes miniszterelnökségi háztartás felköltözését a Budai Várba, a Szent István terem felújítását, a főőrségi épület felújítását, egy mélygarázs építését a Vár falába, a Lovarda teljes újjáépítését, a Karmelita kolostor újjáépítését, régészeti munkálatokat és további restaurációs folyamatokat. L. Simon László, a terv megvalósulásáért felelős államtitkár szerint: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni".

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2

Feljebb és feljebb, bármi áron

A kormány szokása szerint titkolná, mi és mennyiből történik a Várnegyedben, mi azonban megpróbáltuk összeszedni, amit eddig lehet tudni az átalakulásáról.

Historizáló populizmus 200 vagy 1000 milliárdért – a budai várnegyed átépítésének költségei

Zavaros koncepció, átláthatatlan tervezési folyamat és szinte felső korlát nélküli költségek – a látványos beruházások felszíne mögött ezek a meghatározó jellemzői a budai Várban zajló fejlesztéseknek. Lehet, hogy nem a miniszterelnök és néhány állami hivatal felköltözése az egyetlen szervezőerő, de a zűrzavarban egyelőre ez tűnik a meghatározónak. Összeszedtük, amit pillanatnyilag tudni lehet a Várban zajló projektekről.

Terrorveszély miatt titkosítanák, hogy Orbán mennyiből költözik a Várba

A múlt héten Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beadott egy törvénymódosítást, ami alapján nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva titokban lehetne tartani, mennyibe kerül egy vasúti kocsi vagy HÉV-szerelvény, esetleg a felcsúti kisvasút luxuskocsija.

L. Simon: Ha gazdagok a politikusok, a közjót szolgálják

Sokba fog kerülni a Miniszterelnökség Várba költöztetése, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ATV Szabad szemmel című műsorában. Az urizálással kapcsolatban elmondta: tartózkodni kell azoktól a dolgoktól, amik joggal idegesítik az embereket.

Minősített eljárások is lesznek Orbánék átköltöztetésénél

Nemzetbiztonsági érdekek miatt egyes beszerzések minősített eljárást képeznek majd a Miniszterelnökség budavári elhelyezésekor. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2