language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [822]  Oldalak:   <<  <  70 71 72 73 74 75 76 77 78 79   >  >>

Fellegi a fideszes holdudvar nyomulásáról is kapott jelentéseket

Többször is kritizálják a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tevékenységét azok a jelentések, amelyeket az NFM megbízásából egy külsős cég készített. A havi rendszerességgel készített összefoglalók utalnak a Fidesz gazdasági holdudvarának, a Nyerges Zsolt vezette Közgépnek a lobbijára.

Bencsik János: „voltak számomra is érthetetlen dolgok”

Hivatalosan egy hete vált meg az államtitkári széktől, de szándékát már jóval korábban közzétette a Facebookon, amikor az írta, a lemondás előtt még „le kell szúrni a disznót”. A nevezetes tettről készült fénykép rég megjelent már, így a volt energetikai államtitkárral megvonhattuk tevékenysége mérlegét.

Az exállamtitkár Simicskáékról, a Lázár-ügyről, az energiaár-emelésről

Bencsik János, miután egyéves energiaügyi államtitkárság után szóba állhatott velünk, beszél Simicska Lajos és köre hatásáról, feleleveníti Lázár Jánossal folytatott vitáját, de sokat tudunk meg tőle hitről, kajakozásról, méhekről és sok más egyébről.

Nyerges közeli cég kapta a legértékesebb rádiófrekvenciát

A Médiatanács múlt heti döntése értelmében a továbbiakban a Prodo Voice Kft. sugározhat a 89,5-ös – eddig a Juventus Rádió által használt – rádiófrekvencián. A cég szorosan kötődik a Simicska-birodalom operatív irányítójaként ismert Nyerges Zsolt érdekeltségi köréhez.

Állami milliárdok mennek Simicskáék plakátcége felé

A kormányváltás óta több nagy állami cég is a korábbinál jóval nagyobb összegeket kezdett költeni köztéri reklámkampányokra, és az [origo] birtokába került adatok szerint ezeknek a hirdetéseknek túlnyomó része egy kormányzati kötődésű cég felületein jelenik meg.

Saját cégét is elgáncsolja a BKV a Simicska-érdekeltség miatt?

Több mint 20 ezer BKV-s jármű külső reklámhelyére, mintegy 2100 belső reklámfelületére, továbbá 603 óriásplakátra szerezhet majd hirdetőt az a cég, amelyik megnyeri a közlekedési vállalat pályázatát. A tender feltételei piaci szereplők szerint olyanok, hogy azon csak a fideszes gazdasági háttérember, Simicska Lajos egyik érdekeltsége indulhat el. Érdekesség, hogy a BKV még saját társaságát is elgáncsolná. A pályázati anyagot átolvasó, gazdasági ügyekre szakosodott jogászok szerint is aggályos a kiírás.

Simicska-közeli cégeknél hirdet a közmédia

Az MTVA részben teljesítette adatigénylésünket, az átadott szerződésekből kiderül: Simicska-közeli cégek nagyjából száztízmillió forint ellenében vettek részt a közszolgálati média reklámozásában. Ehhez az állami vállalatnak meglehetősen szabadon kellett kezelnie a közbeszerzési előírásokat.

Ismét képbe kerültek Simicskáék

A közterületi médiapiacon állami megrendelésre dolgozó Symbol Media Zrt. egyik tulajdonosa egy olyan cég, melynek székhelye a svájci Zollikon, cégjegyzésre jogosult képviselője pedig Walter Hediger. Éppúgy, mint számos, a jobboldal gazdasági háttérembereinek tartott Simicska Lajos illetve Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó vállalkozás esetében.

Kérdőjelek az MVM-vezér körül

Bár a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. csupán az LMP lejárató kampányának tudja be az állami energiacég vezetőjét is érintő parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásának sürgetését, egyre több a kérdőjel Baji Csaba körül.
Találatok: [822]  Oldalak:   <<  <  70 71 72 73 74 75 76 77 78 79   >  >>