language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [823]  Oldalak:   <<  <  64 65 66 67 68 69 70 71 72 73   >  >>

Simicska szemet vetett bakonyi földekre?

Tavasszal a Bakonyban található Hárskúton lett állandó lakos Simicska Lajos felesége, Pusztai Zsuzsanna. A környéken élő gazdálkodók attól tartanak: a lakhelyváltoztatás fő célja, hogy a Simicska-birodalom megszerezhesse azokat a földeket, amelyeknek a korábbi pályázatát visszavonták, a közeljövőben viszont újra kiírják.

A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a Bakonyban

A PestiSrácok.hu körülnézett Simicska Lajos és neje leendő hárskúti kecskefarmján. Kiderült: többről van szó, mint egy korábbi mahiros reklámcég gyors átkereszteléséről, vagy a párosujjú patások iránti újkeletű romantikus vonzalomról. A birtokunkba került dokumentumokból ugyanis kiderül: az agrárvállalkozásnak helyt adó hárskúti ingatlant a Simicska-család egy olyan vállalkozótól vette, aki épp most próbálja egy Közgép-közeli üzletember önzetlen támogatásával megszerezni a szomszédban fekvő, korábban a Bábolnai Állami Gazdasághoz tartozó kerteskői ménesbirtok ötszáz hektáros területét. Az érintett üzletember Kosik János, aki a kormány kedvenc kivitelező cégének több vagyonelemét is birtokolta korábban, sőt: főszerepet játszott abban, hogy a MÁV Zrt. értékes üzemegységei a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt.-hez kerültek. Most viszont önzetlenül fedezetet nyújt a birtok tervezett megvásárlásához. Az is tény, hogy miután Simicskáné és Kosikné a közelmúltban hárskúti polgárokká váltak, helyi lakosként akár indulhatnak is a környékbeli földekre kiírt más állami pályázatokon.

Koszos lábú hangulatkeltők, szemét haszonlesők - így vitázott a "T." Ház

Nem engedik patikákba az új abortusztablettát; a földhaszonbérleteket nem állítják le; a Jobbik performansszal készült. Napirend előtti viták a parlamentben húszévezéssel, nyolcévezéssel, négyévezéssel és kétévezéssel. Folyamatosan frissítve.

Végtelenül nyugodt fideszesek legyintenek az oligarchabizottságra

Orbán Viktor már megnyugató választ adott a parlamentben arra, hogy Simicska Lajos jogszerűen jutott állami megrendelésekhez, ezért indokolatlan vizsgálóbizottságot felállítani a kérdés tisztázásra - indokolta Harrach Péter az [origo]-nak, miért nem szavazzák meg a Jobbik kezdeményezését.

Kövér ötlete lassítja a Közgép-bizottságot

Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalására vár az úgynevezett oligarcha-bizottság ügyében Kövér László házelnök, ezért arról sem szavazott a parlament, hogy napirendre vegyék-e az ellenézki képviselők javaslatát. A Jobbik az MSZP és az LMP támogatásával azt szeretné elérni, hogy bizottság vizsgálja Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégeinek állami megrendeléseit.

Vizsgálat Simicska cégénél: mély csönd mindenütt

A magyar hatóságok nem adtak felvilágosítást arról, milyen ügyekben vizsgálódott az EU csalás elleni hivatala, amelynek munkatársai két hete jártak a Közgépnél, Simicska Lajos cégénél. Az OLAF számos nagy port kavart uniós botrányt kirobbantott már, kritikusai szerint viszont „politikai rendőrségként” működik.

Fodor: Demagóg Orbán felvetése a pártpénzek elvételéről

Fodor Gábor szerint Orbán Viktor felvetése a pártok állami támogatásának elvételére demagóg, az emberi együgyűségre és politikaellenességre apellál.

Seres László: Az Úristen irgalmazzon nékünk

Ez egy olyan ország, ahol államilag defaultból nem hozzák nyilvánosságra, milyen tulajdonosokból álló, milyen struktúrájú cég nyeri el folyamatosan a közbeszerzéseket, illetve kap uniós és hazai fejlesztési pénzeket.

Sokkal kisebb árral se lehetett kiütni a Közgépet és társait

Az állami megrendeléseiről és kormányzati kötődéséről ismert Közgép úgy nyert el két cégtársával együtt egy többmilliárdos vízügyi megbízást, hogy az összes többi pályázót kizárták a versenyből. Az egyik pályázó ajánlatát arra hivatkozva érvénytelenítették, hogy túl alacsony az általa kínált ár.

Simicskáékról is szó eshet a parlamentben hétfőn

Háromnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés. Hétfőn foglalkozhatnak az "oligarchabizottság" felállításának kérdésével, kedden tárgyalnak a képviselők a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról szóló javaslatokról, csütörtökön pedig szavaznak a médiaszabályozás módosításáról - közölte György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke.
Találatok: [823]  Oldalak:   <<  <  64 65 66 67 68 69 70 71 72 73   >  >>