language

Akták:

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei highlight_off

Intézmények:

Green Universe Kft. highlight_off

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei

A 2010-es évek egyik legsikeresebb vállalkozása, az Elios Innovatív Zrt. (korábbi nevén ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) 2009-ben jött létre. Első évében 8,4 millió forintos árbevételt termelt, 2011-re azonban ez az összeg meghaladta a hárommilliárdot. A céget (illetve jogelődjét) többek közt Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István alapította. Az Elios-féle gazdasági csoda akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Közgép energetikai cége, az E-OS részesedést szerzett a vállalatban. Ugyan két évvel később, amikor a Közgép kiszállt a cégből, a lendület kissé megtört, de 2014-ben, amikor Tiborcz István 50%-os tulajdonra tett szert a vállalatban, az Elios ismét közel hárommilliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket. Az Elios bevételeinek túlnyomó része uniós finanszírozású projektekből származik, fő tevékenységük led-technológiás közvilágítási rendszerek kiépítése. 

A cég által megnyert közbeszerzések közül többet is az Elios után egy hónappal alapított Sistrade Kft.készített elő, amelynek tulajdonosa Hamar Endre. Hamar 2011 és 2013 között Tiborcz István üzlettársa, 2014-ig pedig - sajtóértesülések szerint - az Elios résztulajdonosa volt, miközben tehát egyik cégével pályázatokat készített elő, másik cégével elindult azokon. A rendőrség 2015 márciusában négy közbeszerzés kapcsán nyomozást indított az Elios Zrt. ellen. A nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták, azonban a Pest Megyei Főügyészséggel és a Nemzeti Nyomozó Irodával szemben komoly aggályok merültek fel az ügy felderítésével kapcsolatban. 

A gyanús pályázati győzelmekkel kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat eredményeként az Európai Bizottság 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta. A vizsgálat közbeszerzési szabálytalanságok sorát tárta fel, többek között az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is bizonyítást nyert. Azonban a kormány végül úgy döntött, hogy nem számol el az EU felé az Elios által megvalósított projektek számláival, így azokat a költségeket végül a magyar adófizetők pénzéből állták

Tiborcz István 2015 áprilisában, a vizsgálatok kezdetekor kiszállt az Elios-ból, tulajdonrészét pedig a közbeszerzési piacon szintén rendkívül sikeres Paár Attila érdekeltségi köréhez tartozó West Hungária Bau Kft.-nek adta el. 2021-ben végelszámolás alá vonták az ügyhöz kötődő két kulcs céget az Elios Zrt.-t és a Sistrade Kft.-t. A nyilvánosságra hozott OLAF jelentésekből ma már kirajzolódik az a külföldön is terjeszkedő (pl. Szlovákia, Szerbia) kiterjedt céghálózat, amely részt vett az Elios-hoz köthető közbeszerzési csalássorozatban, azonban az üggyel kapcsolatban továbbra sem történtek felelősségre vonások.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Hárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor veje

Tiborcz István több milliárd forinttal gazdagodott, amikor pár éve eladta az Elios Zrt. felét, ami az uniós csalás elleni hivatal jelentése miatt most újra a figyelem középpontjába került. A miniszterelnök veje korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján kiszámoltuk: az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett.

Elios-ügy: Nagy pénzt vett ki Tiborcz, de most Simicskával fizettetnének

Nem talált tökéletes megoldást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a 13 milliárd forintos problémára, ami az egy időben a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségében álló Elios Innovatív Zrt. miatt kerekedett. Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF ennyi uniós támogatás visszafizettetését javasolja, mert – mint cikksorozatunkban bemutattuk – szervezett csalás nyomaira bukkant az Elios által elnyert közvilágítási projekteknél. Lázár hétfőn Hódmezővásárhelyen rögtönzött sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Közgép volt a cég tulajdonosa, a felelősséget is neki kell vállalnia. Azaz a Simicska Lajos érdekeltségében álló útépítő vállalattal fizettetné vissza az ebül szerzett uniós támogatást.

Az Elios Zrt. tulajdonviszonyai: offshore cégek is feltűntek Tiborcz István mellett

Mióta kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Zrt. közbeszerzéseinél, a kormánypárti propagandasajtó Simicska Lajos nevének sűrű emlegetésével próbálja enyhíteni a meglehetősen kínos helyzetet. Azt állítják, hogy a cég az OLAF által vizsgált időszakban a Simicska tulajdonában álló Közgépé volt, így tehát Simicska akarata érvényesült az Eliosban is. Eközben a független és az ellenzéki sajtótermékek főként a miniszterelnök veje, Tiborcz István szerepét hangsúlyozzák. Kinek van igaza? Az Átlátszó utánajárt: Tiborcz és Simcska mellett brit virgin-szigeteki, ciprusi és svájci cégek is feltűntek a csalással vádolt cég tulajdonosi szerkezetében az évek során.

Orbán veje hatalmasat kaszált

Tiborcz István nagyot kaszált, mielőtt kiszállt a cégeiből. Lapunk a cégbíróságra leadott dokumentumokból megtudta: a közbeszerzéseket sorra nyerő társaság a 2014-es teljesítménye után 470 millió forint osztalékot fizetett tulajdonosainak. Méghozzá teljesen legálisan.

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Miközben a miniszterelnök zéró toleranciát hirdet a korrupcióra, családtagja sajátos versenyfeltétekkel zajló közbeszerzéseken nyer milliárdokat: veje, Tiborcz István és annak régi üzlettársa játszanak csikicsukit uniós forrásból megvalósuló pályázati kiírásokkal.
Találatok: [5]  Oldalak:   1