language

Lapok:

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [77]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Az EU-hoz fordultak Gyurcsányék a Közgép miatt

Az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordult a Demokratikus Koalíció (DK) a Közgép Zrt. által elnyert közbeszerzési pályázatok vizsgálatát kérve. Az ellenzéki párt Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől vár választ arra, hogy az építőipari vállalat mekkora összegű megbízásokat kapott a kormányváltás óta.

Gyurcsányék Ángyán kijelentéseit firtatják

A Demokratikus Koalíció továbbra is firtatja a legfőbb ügyésznél Ángyán József kijelentésének következményeit. Ángyán József a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának ülésén védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte bizonyos földpályázatok eredményét.

"Ezek beárazott dolgok voltak" - Horn Gábor a politikai korrupcióról

Nem véletlen, hogy egyik korrupciógyanús milliárdos közbeszerzésből sincs igazi botrány: ezek mögött olyan politikai háttéralkuk vannak, amik miatt egyik oldalnak sem érdeke asztalt borítania – mondta a hvg.hu-nak Horn Gábor. Az SZDSZ egykori „örökös kampányfőnökével” a politika okozta személyiségtorzulásokról, Orbán Viktorról, Gyurcsány Ferencről és pártja bukásának okairól is beszéltünk.

Az MSZP-től tanulta a Fidesz a korrupciót – Debreczeni József a közállapotokról

Az MSZP-től tanulta a Fidesz azokat a technikákat, amikkel a közvagyont saját érdekeltségekbe szivattyúzhatja át, de „Orbán Viktor és Simicska Lajos megbonthatatlan egysége” minőségileg is újat hozott – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Debreczeni József.

Simicska érdekeltségei bevehetik a BKV-t is

Ahogyan várható volt, Simicska Lajos érdekeltségeinek ajánlatát találta a legjobbnak a BKV a reklámfelületeinek értékesítésére kiírt pályázaton – tudta meg a hvg.hu. Ráadásul úgy, hogy az általuk adott ajánlat alacsonyabb annál, mint amennyiért a közlekedési társasággal jelenleg szerződésben lévő vállalkozás teljesít. Az eljárást az egyik pályázó az Európai Unió bíróságán és hazai fórumokon is megtámadta.

Bencsik János: „voltak számomra is érthetetlen dolgok”

Hivatalosan egy hete vált meg az államtitkári széktől, de szándékát már jóval korábban közzétette a Facebookon, amikor az írta, a lemondás előtt még „le kell szúrni a disznót”. A nevezetes tettről készült fénykép rég megjelent már, így a volt energetikai államtitkárral megvonhattuk tevékenysége mérlegét.

Saját cégét is elgáncsolja a BKV a Simicska-érdekeltség miatt?

Több mint 20 ezer BKV-s jármű külső reklámhelyére, mintegy 2100 belső reklámfelületére, továbbá 603 óriásplakátra szerezhet majd hirdetőt az a cég, amelyik megnyeri a közlekedési vállalat pályázatát. A tender feltételei piaci szereplők szerint olyanok, hogy azon csak a fideszes gazdasági háttérember, Simicska Lajos egyik érdekeltsége indulhat el. Érdekesség, hogy a BKV még saját társaságát is elgáncsolná. A pályázati anyagot átolvasó, gazdasági ügyekre szakosodott jogászok szerint is aggályos a kiírás.

Kocsis a BKV nevében is aláírt fura szerződéseket

Kocsis István, a BKV napokban távozó vezérigazgatója különös szerződéshosszabbításokat jegyzett a közlekedési vállalat reklámhelyeit tizenkét éve használó céggel. A háttérben a budapesti reklámpiac összefonódásai és egy igazi „nagykoalíciós” vállalat képe sejlik fel.

Újabb Simicska-szerzemény: milliárdok a holdudvarban

Egy tevékenységet nem végző budai kft. tűnik a Fidesz-közeli cégbirodalom új gyöngyszemének: megfordult benne mindenki, aki valaha is tett valamit a párt gazdasági hátországa kiépítéséért.
Találatok: [77]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>