language

Akták:

"Földet a gazdáknak" földárverés highlight_off

Lapok:

"Földet a gazdáknak" földárverés

A Kormány a 1666/2015. (IX. 21.) számú határozatban döntött az állami tulajdonú földterületek földművesek számára történő értékesítéséről. A program deklarált célja a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 3 hektár feletti földek árveréssel történő értékesítése volt helyi gazdák számára. Az árveréseket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közreműködőjeként a megyei kormányhivatalok és járási hivatalok bonyolították le. Elviekben csak helyben lakó, földművesnek minősülő természetes személyek vehettek volna részt vevőként, de az uniós szabályozás nem tette lehetővé, hogy csak magyar állampolgárok vegyenek részt az árveréseken. Az államot 20 éves visszavásárlási jog illeti meg, továbbá erre az időre az ingatlant elidegenítési és terhelési tilalom terheli. A Magyar Fejlesztési Bank a Földet a gazdáknak program keretében földrészletek megvásárlásának finanszírozására hitelprogramot indított.

2015-ben és 2016-ban 380 ezer hektárnyi állami földet hirdettek meg. Ángyán József elemzései viszont azt igazolják, hogy a birtokok nagy részét néhány Fidesz-közeli nagyvállalkozó nyerte meg. Az árverések mögött az Orbán-Simicska konfliktus volt sejthető, mivel a meghirdetett területek jelentős részét az első Orbán-kormány idején az állam 50 évre bérbe adta a Simicska-közeli csoportok számára. Ezen földek bérleti díja a térségi átlag alatt van és csak 2051-ben lehetett volna rajta emelni. A program megkezdése után nyilvánvalóvá vált, hogy sok helyen Fidesz-közeli üzletemberek váltak földtulajdonossá, ami arra enged következtetni, hogy nem a helyi gazdák tulajdonosi helyzetbe hozása, hanem a párt klientúrájának további erősödése volt a cél. Mészáros Lőrinc és családja ezer hektárnál is több földhöz jutott, de más kormánypárti politikusok és rokonaik is bevásároltak a privatizált állami földekből (mint például L. Simon László, Tiborcz István, Simonka György vagy Szajkó Lóránt).

2018-ban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Tolna, Baranya, és Fejér megyei ingatlanokat érintően tett bejelentést a Fővárosi Ügyészségen a Földet a gazdáknak programmal kapcsolatos esetleges visszaélések gyanúja miatt. Emellett előfordult alkotmányellenes földvásárlás a Földet a gazdáknak program keretein belül, köztük több Natura 2000 terület értékesítése is. A Földügyi Központ honlapján ma már nem érhetőek el az árverési dokumentumok, azonban az Ángyán-jelentésekből kiderül, hogy az elmúlt tíz évben tovább erősödött a birtokkoncentráció, aminek eredményeképpen jelenleg 120 ezerrel kevesebb agrárgazdaság működik, mint korábban. A program keretében összesen csupán 3758 gazda jutott összesen 9 ezer birtoktesthez, miközben az agrárminiszter kommunikációja szerint 30 ezer földműves jutott birtokhoz. 

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Szabotálja perét az Orbán megbízottjának kutyáját szolgálati Audival sétáltató titkár

Ma tárgyalták a fővárosi törvényszéken Bogdán László, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott volt munkatársának, személyi titkárának ügyét. Bogdánt közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja az ügyészség.

Az ügyészséghez fordul a Földalapkezelő Hadházy Ákos szüleinek ügyében

A Földművelésügyi Minisztérium a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) útján feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen Hadházy Ákos LMP-társelnök ellen – derül ki a Földművelésügyi Minisztérium közleményéből. Hadházy korábban a vádakkal kapcsolatban azt mondta, hogy bár édesanyja valóban tervezte, hogy elindul egy árverésen, végül visszalépett és egy hektár állami földet sem vásárolt.

Csöndesen megfricskázta a kormányt az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság nemrég két fontos döntést hozott a kormány egyik legnagyobb projektjével, az állami földek nagy részének villámgyorsan lezavart privatizációjával kapcsolatban, mindkettőben megállapítva: a kormány így-úgy megsérti az alaptörvényt. A Földművelésügyi Minisztérium mégis győzelemként ünnepelte az AB döntéseit, a normakontrollt kérő képviselő pedig kicsit csalódott volt. Ha azonban jobban megnézzük, az Alkotmánybíróság jobban rácsapott a kormány és a fideszes parlamenti képviselők kezére, mint azt ők szeretnék elismerni, és talán még új precedenst is teremtett azzal kapcsolatban, hogyan lehet az Alaptörvényre hivatkozva megvédeni a környezetet – akár még a kormánytól is.

Ab: Alkotmányellenes a Nemzeti Földalap vagyonát érintő szabályozás

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi nyilvános ülésén kihirdetett határozatában alkotmányos mulasztást állapított meg a Natura 2000 földek - ezekről ebben a cikkben írtunk részletesebben - értékesítésére és azt követő hasznosítására vonatkozó szabályozással kapcsolatban. A Natura 2000 földeken az élővilág védelme érdekében csak speciális természetvédelmi előírások betartásával lehet gazdálkodni.

Bitay Márton szerint két Mészáros Lőrinc vásárolt óriási földeket

Két Mészáros Lőrinc is létezik a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára szerint. Az eddig nem ismert névrokon a magyarázat arra, hogy a felcsúti polgármester nevére miért vásárolhattak a megengedettnél sokkal több állami földet – állította Bitay Márton a Hír Tv-nek.

Már nem Csányi, de még nem Mészáros a legtöbbet kaszáló földesúr

Az agrártámogatásokban még nem látszik az elmúlt év nagy oligarchacseréje, sőt, a legtöbb támogatást az inkább az MSZP-hez kötődő Leisztinger Tamás cégei vitték el - ez derült ki a K-Monitor elemzéséből, amiben az agrártámogatások eloszlását vizsgálták. Csányi és Simicska kevesebbet, Mészáros Lőrinc viszont már jóval többet kapott az államtól és az EU-tól tavaly, mint 2014-ben.

Olyanok nyerték az állami földeket, akik nem is licitálhattak volna

Fejér megyében sok településen nem jutottak földhöz az állami földárveréseken olyan gazdák, akik ott helyben élnek, vettek viszont földet 50-100 kilométerre élő városiak, akik a kormány saját szabályai szerint részt sem vehettek volna az árveréseken. Az árverések eredményeinek elemzéséből azért az kiderül, hogy felcsútiak vették a legtöbb földet a megyében.

Kiválasztott ügyvédek szakítanak óriásit az állami földek eladásán

Jelentősen megdobta 32 ügyvédi iroda bevételeit a két hónapja zajló állami földeladás. A licitek nyertesei kizárólag a Nemzeti Földalap által kijelölt jogászokkal végeztethetik el az átíratást. A kisebb értékű területet vásárló gazdáknak többet kell fizetniük a szolgáltatásért, az új oligarchák pedig kedvezményt kapnak.

Nem csak Mészárosék nyertek sok földet Fejérben

Nem Mészárosék voltak az egyetlenek, akik nagybirtokosként hagyták el az árverési termet. A nagy nyertesek között van egy agrárcég topmenedzsere és egy fiatal budapesti testvérpár is.
Találatok: [10]  Oldalak:   1