language

Személyek:

Lázár János highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Lázár János

Lázár János (Hódmezővásárhely, 1975. február 19. –) magyar politikus. 2002 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2002–2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, 2010–2012 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, 2012-től 2014-ig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, 2014-től 2018-ig a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2018. augusztus 15-étől a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos. A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, illetve az ezt működtető Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke, emellett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

2022-ben az országgyűlési választásokon újra egyéni mandátumot szerzett, a választások az ötödik Orbán-kormány Építési és beruházási minisztere lett.

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Lázár a tender első nyertese

Miközben Rogán Antal miniszté­riuma még javában költi a 25 milliárdos kommunikációs keretét, a Lázár János vezette Miniszterelnökség újabb, 5,1 milliárdos közbeszerzést írt ki uniós forrásból, de hasonló céllal. A tender meglepő követelményeket támaszt.

Ica néni kizárta Lázárt

Évekig csúszott a felújított tiszadobi kastély megnyitása, úgyhogy a kancelláriaminiszter személyesen akart tájékozódni a helyszínen. A kapuőr nem engedte be. Ennek súlyos következménye lett: rekordgyorsasággal megnyitottak.

Fű alatt törölték el Orbánék kinevezettjeinek fizetési korlátját

Képtelen megküzdeni a rangkórsággal a kormány. Már 203 államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos dolgozik a kabinetben. A biztosok száma évről évre növekszik: gyakran ezzel a stallummal díjazzák a politikai hűséget, szereznek állást a klientúrának. A Fidesz nemrég még a fizetési plafonjukat is eltörölte.

Lázár védi az emberét, bár egy 650 milliós ügyben nem lehet

A Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával kapcsolatban tárt fel bizonyítható összeférhetetlenséget az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – értesült brüsszeli forrásból a Népszabadság. Az OLAF a megállapításait már közölte a tárcával. Lázár János szerint a hivatal téved.

Rogán szuperhivatala 25 milliárdot költhet

A magyar média legbefolyásosabb szereplője lesz Rogán Antal. A jövendő miniszter felügyeli majd azt a kommunikációs szuperhivatalt, amely 1500 állami intézmény és cég reklámköltéseit intézi. A kassza pedig tele van: a perselyben 25 milliárd forint ragadt.

Őssejt a Golgotán

Hónapokkal az előtt kapta Pákh Imre, Amerikában élő magyar üzletember az első baráti figyelmeztetést egy közvetítő útján, hogy „tárgyaljon okosan a Golgotáról, különben semmi jóra nem számíthat a bíróságon”, mielőtt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség benyújtotta volna fellebbezését az ítélőtáblának az úgynevezett őssejtügyben.

Lázár egy éve ugrott, most hatalmasat eshet arcra

Egy éve kezdett törvénytelen akciót a rendőrség az Ökotárs konzorcium szervezetei ellen. A házkutatást és a lefoglalásokat időközben a bíróság jogszerűtlennek minősítette, a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő szervezetek pedig beperelték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) – az egész civilellenes kampány elindítóját – közigazgatási jogkörben elkövetett károkozásért, és hamarosan az első tárgyalásra is sor kerül.

Ilyen pofátlanul drágán repülnek külföldre a magyar államtitkárok

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára 378 ezer forintért repült Brüsszelbe, és 163 ezerért szállt meg egy éjszakára. Más példák is azt jelzik: a minisztériumi vezetők olykor érthetetlenül drágán utaznak. Az állam egy év alatt 400 millió forintot költött a miniszterek, az államtitkárok és helyetteseik útjaira.

Habony embere vigyáz a hatalmas dohányra

Habony Árpád londoni cégének ügyvezetőjével erősített a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. A Századvég vezető elemzőjeként is ismert Lánczi Tamás márciusban lett felügyelőbizottsági tag a multi magyar leányában. E cég a múlt héten nyilvános pályáztatás nélkül, nevetségesen csekély koncessziós díjért kapta meg a dohány-nagykereskedelem milliárdokat hozó monopoljogát.
Találatok: [55]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>