language

Személyek:

Lázár János highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Lázár János

Lázár János (Hódmezővásárhely, 1975. február 19. –) magyar politikus. 2002 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2002–2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, 2010–2012 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, 2012-től 2014-ig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, 2014-től 2018-ig a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2018. augusztus 15-étől a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos. A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, illetve az ezt működtető Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke, emellett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

2022-ben az országgyűlési választásokon újra egyéni mandátumot szerzett, a választások az ötödik Orbán-kormány Építési és beruházási minisztere lett.

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Origo-botrány: a vizsgálatnak vége, konkrétum semmi

Lezárult az a belső vizsgálat a Magyar Telekomnál, az Origo Zrt. tulajdonosánál, amelyet Pethő András, az Origo újságírója mellett a cég felsővezetése kezdeményezett Sáling Gergő főszerkesztő nyár eleji távozása után. A Telekomtól november elején távozó három menedzser, köztük Vaszily Miklós Origo-vezér távozása azonban nem ezzel függ össze, hanem, hogy a menedzserek a Telekomhoz lazábban kötődő Origóval képzelték el jövőjüket.

Lázár-ügy: a Fidesz is lépni akar a vagyonnyilatkozatok miatt

A Fidesz megfontolja, hogy közokirattá minősítsék a politikusi vagyonnyilatkozatokat. Ellenzéki pártok a családtagok bevallásait is nyilvánosságra hoznák, ebben megerősítette őket a Lázár János tízéves kisfiának hetvenmilliós luxuslakásáról szóló hír. Egy vezető kormánypárti politikus is elképzelhetőnek tartja, hogy publikus legyen a képviselők kiskorú gyermekeinek vagyoni helyzete.

Korrupció

Aki nem hiszi, hogy a korrupció beteríti a politikát, sétáljon végig – már ha beengedik egyáltalán – a parlamenti parkolóban: tucatjával fogja látni az olyan árkategóriájú autókat, amelyeknek a megvásárlására nem elég a képviselői fizetés. Nézze meg, milyen házban él például Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Kósa Lajos, és vesse össze az ingatlanok értékét a nevezettek adózott jövedelmével.

Ki fizette Lázár úri muriját?

Nagy érdeklődés övezi az interneten és a nyomtatott sajtóban végiggördülő sztorit, mely szerint Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a Fejér megyei Soponyán nagy vadászatot rendezett arisztokrata vendégeknek: 913 fácánt lőttek végül ki. A kérdés, hogy ki fizette a költséges vadászatot.

Orbán gondoskodik az övéiről

Orbán Viktor „hálás” mindenkinek, aki biztosította szabadságharcos kormányzásához a parlamenti kétharmadot az előző ciklusban. A 2010–2014-es fideszes és kereszténydemokrata képviselő, a 136 kormánypárti honatya közül mindössze tucatnyian lehetnek, akiknek nem biztosították parlamenti pályafutásuk lezárulta után a jövőjüket.

Így tüntetnek az Origo, a reklámadó és a norvég alap miatt

A "Ki az a Lázár János?" című budapesti tüntetés résztvevői holnap a Kossuth térről átvonulnak a Magyar Telekom székházához, hogy megkérdezzék a tulajdonost az Origo főszerkesztőjének leváltásáról.
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>