Intézmények: |
|
Kulcsszavak: |
Bőven egymilliárd fölé csúszhat az augusztus 20-ai tűzijáték ára
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. Az ára is ehhez mérhető: az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számolt.
Négymilliárdot ad a kormány a budapesti foci-EB szurkolói programra
2020-ban a foci-Eb egyik helyszíne, 2027-ben pedig újra vizes világbajnokság házigazdája lesz Magyarország, az előkészületeket pedig már meg is kezdte a kormány. A csütörtöki Magyar Közlöny rendelkezései szerint kormányhatározatban döntött a kabinet arról, hogy a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti szurkolói programjainak megvalósításához szükséges intézkedésként a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK Nonprofit Zrt.) feladatokat vesz át a Fővárosi Önkormányzattól úgy, hogy a feladatok ellátásához szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja.
Fidesz-aduászé a zsíros poszt
Ömlenek az adófizetői milliárdok az Ész-ker Zrt.-hez, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) ezúttal nettó 1,9 milliárdos közbeszerzési tanácsadói szerződést kapott a cég.
Dr. Hamar Endre
Kárpáti Péter György
Lázár János
Orbán Ráhel
Tiborcz István
CEU Consulting Kft.
Elios Innovatív Zrt.
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Ész-Ker Kft.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Mavir Zrt.
Miniszterelnökség
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
New 4 Kft.
Terminál Étterem
állami / önkormányzati vállalat
építőipar
EU
klientúra
közbeszerzés
pályázat
rendezvényszervezés
rokonok
tanácsadás
tanulmányírás
Most kormányelőterjesztést készítenek a divatipar fellendítésére
A cél, hogy a régió divatközpontjává váljon Magyarország.