language

Intézmények:

Magyarország Kormánya highlight_off
Nemzeti Koncessziós Iroda highlight_off

Magyarország Kormánya

A végrehajtó hatalom gyakorlásának központi szerve, az egyes kormányzati ágak vezetőinek, a minisztereknek az összessége. A kormányok feladatait az adott állam belső szabályozására és külkapcsolatára vonatkozó alapelvek, a jogforrások rangsorának csúcsán elhelyezkedő alaptörvény vagy alkotmány írja elő.

Magyarország kormányának vezetője a miniszterelnök, mely tisztséget 2010 óta Orbán Viktor tölti be.

Nemzeti Koncessziós Iroda

2020. szeptember 9. napjától látja el feladatát. Központi költségvetési szerv, mellyel a kormány célja egyegységes eljárási és ellenőrzési rendszer kialakítása és működtetése az állami koncessziós tevékenységre vonatkozóan. 

A koncesszió a közszféra és (az esetek többségében) magánvállalkozások között létrejött partnerség, amely többletértéket hoz létre egy adott területen, például az infrastruktúrafejlesztés terén. Az állam (nemzeti hatóság, önkormányzat stb.) ebben az esetben a hatáskörébe utalt gazdasági tevékenységek végzését átengedi a koncesszióra szerződő vállalkozásnak (a koncessziós jogosultnak). Ez utóbbi az ettől várt üzleti haszon érdekében bizonyos mértékű üzleti kockázatot vállal, cserébe az állam a jogosultnak időben és területileg korlátozott piaci monopóliumot biztosít.

Az utóbbi években az állam által megkötött, 35 évre szóló koncessziós szerződések kedvezményezettjei jellemzően kormányközeli üzletemberek – a 2021-ben koncesszióba adott autópálya beruházásból Mészáros Lőrinc és Szíjj László, a hulladékgazdálkodásra vonatkozó koncessziós pályázatból a Hernádi Zsolt vezette MOL, a kaszinók üzemeltetéséből pedig – Andy Vajna után – Garancsi István és Habony Árpád profitálhat.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A kormány nem titkolhatja tovább, hogy mi alapján döntött a 35 éves sztrádakoncesszió mellett

Két per zajlik, az egyik gyorsforgalmi utakról a másik a hulladékgazdálkodásról, az első bírósági ítélet lett immár jogerős. A Nemzeti Koncessziós Irodának 15 napon belül ki kell adnia a döntést megalapozó számításokat.
Találatok: [1]  Oldalak:   1