language

Személyek:

Mészáros Ágnes highlight_off

Intézmények:

Mészáros és Mészáros Kft. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Mészáros Ágnes

Mészáros Ágnes Mészáros Lőrinc lánya. 2009-ben végzett a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán, pályafutását a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetőjeként kezdte, 2015-től az ásványvíz üzletág vezetője. Testvéreivel 2017 óta tagjai a Konzum Zrt.igazgatóságának. 2019-ben váratlanul távozott az Opus Global Nyrt. igazgatóságából. A családi cégek közül részesedése van például a Mészáros Agro Kft-ben, illetve az MHM Vagyonkezelő Zrt-ben – utóbbinak egyben ő a vezérigazgatója is.

2017-ben ment feleségül Homlok Zsolthoz, majd 2023-ban jött a hír válásukról.

Mészáros és Mészáros Kft.

A Mészáros és Mészáros Kft. 2001-ben alapított építőipari cég, tulajdonosa közvetve az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc. Különösen 2010 után kezdett el növekedni a cég nyeresége és a megrendelések mértéke, túlnyomóan állami beruházásokból. Míg 2009-ben még csak 995 millió forint nettó árbevétele volt a cégnek, 2014-re ennek tízszerese, 2019-re pedig majdnem százszorosa, vagyis 87 milliárd forint forint a nettó árbevétel alakulása.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Fogd a pénzt és fussanak! Magyarország és az atlétikai világbajnokság

Augusztus 19–27. között Budapesten lesz a 19. atlétikai világbajnokság. A magyarok már most elsők a stadionépítés versenyszámban, de szépen csillognak a Fidesz-klientúra érmei is, miközben nem egyértelmű, hogy a helyén kezeljük-e az eseményt.

Osztottunk, szoroztunk: épp csak kijött a hatvanpusztai gigaberuházás Orbán Győző pénzéből

Az Orbán család cégbirodalmának osztalékaiból a miniszterelnök apjának kicsit több mint a fele jutott, ebbe jó esetben beleférhet az uradalom építése.

Közel 16 milliárdos osztalékot fizetett az ős Mészáros-cég

Nagyon jól sikerült a 2020-as év a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, tavaly ugyanis 15,5 milliárd forintos adózott eredményt értek el. Mészáros Lőrinc felcsúti multimilliárdos egyik legrégibb cége 113 milliárd forintos árbevétellel büszkélkedhet, ami számottevő emelkedés a 2019-es, 87 milliárdos forgalomhoz képest.

Mészárosék elárulták: 854 milliót nem fizetnek be a büdzsébe a TAO miatt

Mészáros Lőrinc és családjához szorosan kötődő cég a Fejér-B.Á.L Zrt. kiegészítő mellékletében tűnt fel: "Látvány-csapatsportok támogatása 88,9 millió forint". A közel 90 milliós támogatás mellé egyébként csupán 38,1 millió forint tényleges adófizetési kötelezettség keletkezett a 2019-es év tevékenysége után. Az R-Kord Kft. 261 millió forintot, Mészáros és Mészáros Kft. 459,9 millió forint utalnak el TAO-támogatásként. A négy társaság összesen 854 millió forintot pumpált a TAO-támogatások rendszerébe, költségvetésbe 839 millió forintot fizettek be a sokmilliárdos árbevételük után.

Mészároséknak már 410 milliárdnyi cégvagyonról van papírjuk, de ennél is többet halmoztak fel

Kétszázmilliárd forintra értékelték fel orbán Viktor barátjának családi cégét. A felcsúti gázszerelő nagyjából az 1200. leggazdagabb ember lehet a világon.

Szinte munkások nélkül kaszálnak tízmilliárdokat a kormány kedvenc építői

Összeszedtünk néhány adatot, amelyek elég jól megmutatják, hogy lényegében "üzletszerzési jutalékot" szednek az állami tendereken rendszeresen arató cégek.

Különös dolgok zajlanak a százmilliárdokkal kitömött magyar építőiparban

Továbbra is hihetetlen ütemben termelik a pénzt a legnagyobb magyar – jelentős részben kormányközeli – építőipari cégek. Bár a szektor vezető vállalatainak hosszú idő után először csökkent a profitrátája 2018-ban, nemzetközi összevetésben még így is bevételeik kiemelkedően magas része maradt meg nyereségnek. Márpedig a bevételek nagyon gyorsan növekednek, amit jól mutat, hogy tavaly már legalább 40 olyan építőipari vállalat volt az országban, amelynek forgalma meghaladta a 10 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 34-gyel.

A nyugalom megzavarására alkalmas számok: így kaszáltak 2018-ban a NER cégei

Nehéz olyan NER-közeli céget találni, amelynek nem volt jó éve a 2018-as. Közpénzen felhízlalt milliárdos nyereségeket és az azt szinte teljes egészében osztalékként kivevő tulajdonosok szerepelnek az éves beszámolók alapján készült összefoglalónkban.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Mészáros Lőrinc cégei 96 milliárd forintos felárral vállalták el a közbeszerzéses munkákat

Egyelőre még van egy kötelezően kitöltendő pontja a közbeszerzési pályázatoknak, amiben a kiíró megjelöli, hogy szerinte mennyit ér a munka, amire jelentkezőt keres.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>