Persons: |
Ángyán József: Az a baj, hogy igazam van
Az állami földek bérleti pályázata Fejér megyében színjátékhoz hasonlítható, a Fideszhez közel álló érdekkör a területek 65 százalékát nyerte el, s pontosan lehet tudni, ki kinek a rokona és lekötelezettje.
Valami félrebillent Felcsúton
A felcsúti polgármester-cégtulajdonos-földesúrnak annyi a tennivalója, hogy nehezebb időpontot kapni hozzá, mint az IMF-hez. A helyiek apatikusan szemlélik, ahogy vihartempóban dagad választott vezetőjük vagyona, Orbánék pedig művelt, okos emberek. Készítette: Kovács Klára, Fekete Norbert
Átvert gazdák, fura győztesek
Kajászón megvolt az aratás, a gazdák nem túlságosan elégedettek, kevés eső áztatta a búzát márciusban, gyér a terméseredmény. A Fejér megyei ezerlelkes településen hét-nyolc helybéli család él hivatásszerűen mezőgazdaságból. Többen ott voltak tavasszal azon a tüntetésen, amelyet Ángyán József vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár oligarchák miatti lemondása után tartottak.
Talpalatnyi föld V.: Orbán-dácsa, rengeteg szántó, és sok marha kell a jó focihoz
Alcsútdoboz-Göböljáráson épül a fociakadémia tangazdasága, Alcsútdoboz Hatvan pusztán pedig Orbán Viktor dácsájává alakulhat az az egykori József főhercegi műemléki major, amelyet tavaly vásárolt meg a miniszterelnök édesapjának ingatlanforgalmazó cége – tudta meg lapunk.
Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé”
Tavaly nyár óta abban a tudatban éltek Alcsútdoboz-Göböljárás lakói, hogy itt minden Mészáros Lőrincé, pedig csak ősszel írták ki az állami földbérletekre a pályázatot.
Ángyán, Budai, a Zöldbárók és a patkányok
Sajátosan értelmezi a magyar föld védelmét a kormánypárt; sorra derülnek ki ugyanis furcsábbnál furcsább földpályázatok - és bérbeadások, ahol a Fideszhez köthető barátok és rokonok nyernek.
Ugyanazt írta, mint rutinosabb ellenfele, mégis nyert a fideszes pályázó
Két azonos szövegű pályázat benyújtója közül a fideszes kötődésűt hozta ki győztesként egy 130 hektáros dél-borsodi birtok haszonbérleti pályázatán a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. Az [origo] birtokába jutott dokumentumok tanúsága szerint a két pályázatban még a helyesírási- és a vesszőhibák is azonosak, az egyik mégis minimális pontot kapott ugyanarra, amire a másik a dupláját.
A gyakorlattal ellentétes szabályokra építene az új földtörvény
Közzétette szerdán a Vidékfejlesztési Minisztérium az új földtörvény vitaanyagát. Bár a koncepció alapvetően a külföldiek termőföld-vásárlási moratóriumának 2014-es lejárta utáni időszakra akar tiszta viszonyokat teremteni, számos ponton olyan elveket és kitűzéseket fogalmaz meg, amelyeket a közelmúlt földpályázatainál semmibe vettek.
Az eredménytelen földpályázatokra is kíváncsi az LMP
A hirtelen visszavont vagy eredménytelen pályázatokra vonatkozó adatokat is kikéri az LMP a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől. A párt szerint ugyanis nem csak eredményes pályázaton nyerheti el a földeket a családi gazdálkodóktól "egy-egy Fidesz-közeli zöldbáró".
Talpalatnyi föld III.: Lévai tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton
Orbán Viktor feleségének földtulajdonostársa családtagjaival együtt 377 hektár földet nyert el a Nemzeti Földalap Kezelő pályázatán földbérletre.