language

Intézmények:

Nemzeti Sportközpontok (NSK) highlight_off

Akták:

Puskás Ferenc Stadion highlight_off

Puskás Ferenc Stadion

Puskás Ferenc Stadion

2016-ban derült ki, hogy négy építési megbízás után a Puskás Stadion bontási munkálatait is a ZÁÉV Zrt. nyerte el, ezúttal a Föld-Trans 2001 Kft.-vel együtt. A munkát 4 milliárd forintért vállalták. (A ZÁÉV a stadion bontásán kívül már több stadionépítésben is részt vett: az MTK stadionjának kivitelezésében a WHB Kft, a Haladás-sportkomplexum munkálataiban a Swietelsky Magyarország Kft. volt a konzorciumi partnere, de bekapcsolódott a ZTE stadionjának befejezésébe is.) 

Az új Puskás Stadion ülőhelyeit a terv szerint a kétezer főnél kisebb települések sportkörei között osztották volna fel, azonban a vadonatúj arénát építő és állami pénzekkel jelentősen támogatott Kisvárdára például 1900 szék került, az eredeti tervvel ellentétben nagyobb települések is pályázhattak, így Eger további kétezer széket kapott. Az új stadiont az eredeti 100 helyett 190 milliárd forintért a Szíjj László és Mészáros Lőrinc-közeli Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorciuma építette meg

Az új Puskás Arénát 2019 őszén adták át. A hivatalos információk szerint az építés költsége nettó 142,85 milliárd forint volt, a beruházás áfatartalma pedig 40,5 milliárd forint, így a stadion egy székre jutó költsége 2,1 millió forintot jelent. A G7 cikke szerint a központi költségvetésből a 2021-es évben 720 millió forintot szántak a stadion fenntartására – ebből 180 millió forintot a pályakarbantartási feladatokra, 540 milliót pedig rendezvénytechnikai szolgáltatásokra különítettek el. Ez utóbbival kapcsolatos közbeszerzést a Balásy Gyulához köthető Visual Europe Zrt. leányvállalata, a Visual Europe Production Kft., a stadion őrzését pedig a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt nyerte el.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Jócskán megdrágult: közel félmilliárdba kerül a Puskás Aréna gyepének gondozása

Nemcsak a megépítése volt drága, de a fenntartása sem olcsó a 2019-ben átadott Puskás Arénának. Az uniós közbeszerzési értesítőből most ugyanis kiderült, hogy a gyep karbantartásának ára a kezdeti 180 millióról 453 millióra kúszott. Emellett a stadion őrzése is vagyonokba kerül, akárcsak a fűtése és a megvilágítása.

Egy sor hibára bukkantak az Európai Szuperkupa-döntőre készülő Puskás Aréna külső betonburkolatán

Hetek óta vizsgálják a tavaly novemberben átadott Puskás Aréna külső burkolatát, a szakemberek darabonként nézik át a fal betonelemeit. Az üzemeltető a 24.hu kérdésére elismerte, hogy számos komoly hibát találtak, azt viszont határozottan cáfolták, hogy egy mázsás elem lezuhanása miatt indult volna a felülvizsgálat.

Évi 180 millióba kerül a fűnyírás, az öntözés és a karbantartás a Puskás stadionban

Két tendert is kiírtak a napokban a Puskás Aréna fenntartására és a feladatokra összesen 720 millió forintot szánnak. Közben az atlétikai stadionnál már próbacölöpöznek.

1,87 milliárdból üzemel idén a Puskás Aréna

A kormányhatározat értelmében a kormány egyetért azzal, hogy "a Puskás Arénának mint a nemzet stadionjának az üzemeltetése és működtetése zavartalanul magas szinten történjen". A Puskás Arénát tavaly adták át, 69 ezer fő befogadására képes és 190 milliárd forintba került a kivitelezése.

Állítják, nincs semmi gond a Puskás-stadionnal

Mást ígért Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter három évvel ezelőtt, és mást állít a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nzrt. a Népszavának elküldött írásos válaszaiban a Puskás Ferenc Stadion ügyében.

Kevés volt a 4 milliárd forint a bontásra – illegális lerakóban végezte a Népstadion

A Puskás-stadion bontását 3,9 milliárd forintért végezte a ZÁÉV – Föld-Trans 2001 konzorcium. Az összegen nemcsak a szakma, de a laikus közvélemény is felhördült – az általunk összegyűjtött bizonyítékok alapján viszont az látszik, hogy a kivitelező a bontásból származó hulladék egy részét illegálisan dolgozta fel, illetve rakta le a Határ út ferencvárosi oldalán, egy használaton kívüli ipari területen. A beszerzett dokumentumokból kiderül, hogy a környezetvédelmi hatóságnak tudomása van a dologról: szankcióként figyelmeztették a Föld-Trans Kft-t, egyben felszólították, hogy intézkedjen a hulladék elszállításáról. A határozat nem jogerős, mivel a Föld-Trans fellebbezett. Videóriport.

Olimpia nem lesz, de a Puskás-stadionra azért rákölt még 60 milliárdot a kormány

Bruttó 190 milliárd forint lesz az új Puskás Ferenc Stadion építési költsége, ezt Lázár János jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Végre kiderült, mi lesz a Puskás székeivel

Eredetileg az volt a terv, hogy kétezer fősnél kisebb települések kapjanak a budapesti Puskás Ferenc Stadion (2002-ig Népstadion) ülőhelyeiből a bontás után. Ehhez képest az ennél jelentősen nagyobb, vadonatúj arénát építő és állami pénzekkel bőkezűen támogatott Kisvárdára például 1900 szék kerül.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>