Lapok: |
|
Személyek: |
Simicska Lajos
Gyurcsányék az Unióban jelentik fel a Közgépet, és megvonnák a forrásokat Simicskától
Miután nem bízik sem a parlamenti többségben, sem a magyar igazságszolgáltatásban, ezért a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció az Európai Unió csalás elleni hivatalánál jelenti fel a Közgép Zrt.-t és Simicska Lajost.
Simicska a Közgép tényleges tulajdonosa a cég nyilatkozata szerint
Egy közbeszerzési dokumentumból kiderült Simicska Lajos évek óta őrzött titka. Papír van róla, hogy az óvatos megfogalmazások szerint is kormányközeli üzletember a Közgép Zrt. tulajdonosa.
Simicskázott egyet a bábszínház előtt az MSZP
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai csak "bábok" a gazdasági oligarchák kezében, "az őket mozgató bábművészek pedig nem mások, mint a Simicska Zrt. és a Nyerges Kft. környékén megtalálható gazdasági-politikai szereplők".
Önelemzést javasolt Selmeczi a "simicskázó" szocialistáknak
A Fidesz szóvivője pártja nevében azt javasolja a szocialistáknak, hogy tartsanak önelemző, őszinte tisztázó megbeszélést Török Zsolt, Lendvai Ildikó, Szanyi Tibor és társaik között.
„Köszönjük, Devecser! Köszönjük Kolontár!”
Hogy politikai érdekcsoportok lakjanak jól – mintha ez lenne a fő rendezőelve a kolontári vörösiszap-katasztrófa utáni nagyszabású állami építkezésnek, derül ki több hónapos kutatásunkból.
A Simicska-Nyerges cégháló a parlamentben
Napirend előtt sok minden szóba kerülhet, például a Fidesz gazdasági holdudvara is. Kezdődik a politikai hét!
Arat az állami tendereken az IMG
Továbbra is zsinórban nyeri az állami megbízásokat az I.M.G. Inter Media Group (IMG) nevű médiaügynökség. A kft. igazgatója szerint sikerük titka a munka és nem a cégtöbbséget tulajdonló első Orbán-kormány alatti MFB-vezér, Patonai Péter.
EU elnökség
Millenáris Kht. (akta)
Patonai Péter
Simicska Lajos
Berlink International Ltd.
Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft.
Diákhitel Központ Zrt.
Fidesz
Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
I.M.G. Inter Media Group Kft.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)
Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Turizmus Zrt.
Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.
Millenáris Kht.
Miniszterelnökség
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
Thália Színház Nonprofit Kft.
VÁTI Kht.
állami / önkormányzati vállalat
hirdetés
klientúra
közbeszerzés
média
offshore
Tóth Ákos: Némethné, a huncut
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nem sokat teketóriázott, hamar igazolta jó hírét, amit még az sem tudott lerontani, hogy kicsit kínosan bár, de kiderült, nincs diplomája. Ennek aztán ilyen vészterhes időkben megvan az az előnye, hogy nem lehet megvádolni – természetesen alaptalanul és méltatlanul – szakdolgozatának esetleges plagizálásával.
Az exállamtitkár Simicskáékról, a Lázár-ügyről, az energiaár-emelésről
Bencsik János, miután egyéves energiaügyi államtitkárság után szóba állhatott velünk, beszél Simicska Lajos és köre hatásáról, feleleveníti Lázár Jánossal folytatott vitáját, de sokat tudunk meg tőle hitről, kajakozásról, méhekről és sok más egyébről.
Aranyiszap
Nem spóroltak az állami pénzzel a vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállításnál. A milliárdok felhasználása azonban kevéssé vizsgálható. Sem a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának főigazgatója, Bakondi György, sem a Vidékfejlesztési Minisztérium első embere, Fazekas Sándor nem közli lapunkkal azoknak a cégeknek a teljes névsorát, amelyek részt vettek az államilag vezényelt munkálatokban. Így azt sem tudtuk meg, milyen nagyságrendben részesült a megbízásokból a Fidesz meghatározó háttérembere, Simicska Lajos hozzátartozóinak cége.
Nagy Zoltán (Közgép)
Nyerges Zsolt
Simicska Lajos
Dolomit 2002 Kft.
Envisio Környezetvédelmi Kft.
Gallavit Környezetvédelmi Kft.
Green Venture Invest AG
Kemút Trans Kft.
M-ENviron Kft.
Mecsekérc Rt.
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Pentavia Kft.
Polley Management Limited
Pranellino Limited
Schmidtgép 2005 Kft.
Tatai Környezetvédelmi Zrt.
Terra-Log Mélyépítő Kft.
TKV-Trans Fuvarozó Kft.
Vértesi Környezetgazdálkodási Kft.
Vidékfejlesztési Minisztérium
Wyatte Holdings Overseas Limited
átláthatóság
építőipar
katasztrófavédelem
környezetvédelem
offshore
rokonok